Nagyvilág

Orbán Gulyás Gergely kijelentéséről: „ez egy marhaság!”

Serge Tenani / Hans Lucas via AFP
Serge Tenani / Hans Lucas via AFP
A magyar miniszterelnök a csütörtöki EU-csúcs után, péntek hajnalban válaszolt újságírók kérdéseire.

Ez egy marhaság!

– reagált Orbán Viktor miniszterelnök Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaira, amikor a Kormányinfón arról beszélt, Magyarország megfontolná, hogy katonai segítséget nyújtson Donald Trumpnak a Hormuzi-szoros felszabadításhoz, amennyiben az amerikai elnök ezt kérné.

Az Európai Tanács ülésén az állam- és kormányfők többek között az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelkonstrukcióhoz szükséges törvénymódosítást tárgyalták, amit a magyar miniszterelnök decemberben még a többi tagállammal egybevágóan támogatott, ám a Barátság kőolajvezeték leállása miatt később megváltoztatta az álláspontját, és Szlovákiával együtt megvétózta a döntés végrehajtásához szükséges jogszabály-módosítást.

Nem voltak boldogok

– mondta Orbán arról, hogyan reagáltak Magyarország álláspontjára. A magyar miniszterelnök hozzátette, a „jogi helyzet teljesen világos, ehhez jogunk van, mert nem zárult le a döntési folyamat”. Azt mondta, az EU-s vezetők

kicsit fenyegetőztek, aztán belátták, hogy ez nem fog menni.

A 27-ek csütörtöki tárgyalására videón keresztül bekapcsolódott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is. A miniszterelnök azt mondta, meghallgatták őt, de senki nem tett fel az ukrán elnöknek kérdést. Beszámolók szerint Orbán Zelenszkij beszédét nem a tárgyalóasztalnál, hanem valamivel hátrébb követte, közben nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Az energiaválság helyzetéről Orbán azt mondta, az EU rossz politikát folytat, ami „elszigeteltségbe sodorja Európát”. Szerinte ez Európai Unió

nincs tárgyaló viszonyban amerikaikkal, az oroszokkal és a kínaikkal sem.

Noha „az energiaválságot együttműködés nélkül nem lehet kezelni”, tette hozzá. Orbán vétójának belpolitikai hátteréről, és arról, hogy a mostani EU-csúcstalálkozó  akár történelmi jelentőségű is lehet, itt írtunk részletesen.

Kapcsolódó
Orbán Viktor utolsó nagy csatája
Könnyen lehet, hogy a csütörtöki EU-csúcs lesz az utolsó a magyar miniszterelnöknek, aki az elmúlt 16 évben hatalmasat újított az uniós szereplések hazai felhasználásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik