Tech

Nyolc jel, ami alapján be lehet azonosítani a mesterséges intelligenciával generált képeket

„A közösségi médiás MI-képek az érzelmi megtévesztés mesterei.”

Ha egy kép illeszkedik a felhasználó meglévő hiedelmeihez vagy érzelmi tapasztalataihoz, könnyebben fogadja el azt hitelesnek. A mesterséges intelligencia által generált képek azonban beazonosíthatók gépi segítség nélkül, az árulkodó vizuális jelek értelmezésével is – állapítja meg a Corvinus Egyetem friss tanulmánya.

Az egyetem kutatója, Miskolczi Márk arra kereste a választ, hogy milyen mechanizmusok miatt hisznek a közösségi média felhasználói olyan képeknek is, amelyeket valójában mesterséges intelligencia készített. A tanulmány a Computers in Human Behavior márciusi számában jelent meg.

Az eredmények szerint az MI-generált képek főleg akkor hatékonyak, amikor érzelmekre építenek, és egyszerre aktiválnak több kognitív torzítást (megerősítési torzítás, lehorgonyzás, ismerősségi hatás, csoportgondolkodás). Ez erősebb és nehezebben kivédhető meggyőző hatást kelt, mint a szimpla félretájékoztatás. A felhasználók ugyanis gyakran mentális egyszerűsítésekre, úgynevezett kognitív heurisztikákra támaszkodnak, amikor gyorsan értelmeznek egy online képet. Ez azonban növeli a manipuláció kockázatát, az érzelmi hatás pedig sok esetben felülírja a megtévesztett felhasználók kritikai gondolkodását, elaltatja éberségüket.

A kutató először 146 olyan képet azonosított, amelyek nagy valószínűséggel MI-vel készültek, és a kapcsolódó, több mint kilencezer Facebook-kommentet elemezte. A képeket speciális, intő vizuális jelek figyelembevételével szűrte ki – például szokatlan számú ujj, olvashatatlan szövegek, lebegő tárgyak vagy irreálisan sima textúrák alapján –, majd egy online MI-detektorral is ellenőrizte.

Nyolc jel, ami alapján be lehet azonosítani a mesterséges intelligenciával generált képeket
Corvinus Egyetem Példák MI által generált képekre.

Így ismerhetők fel az MI-vel generált képek

A képek MI-eredetére az alábbi nyolc vizuális kritérium utal, amely gépi algoritmus segítsége nélkül is ellenőrizhető.

  1. Anatómiai pontatlanságok: pl.: szokatlan számú ujjak vagy fogak, természetellenes szögben álló végtagok;
  2. aszimmetria és furcsaságok az arcon: pl.: eltérő méretű vagy alakú szemek; a pupillák különböző irányba néznek; torz vagy hiányzó fül, természetellenes hajvonalak.
  3. Problémák a tárgyaknál és a környezetben: a tárgyat nem rendeltetésszerűen tartják; lebegő tárgyak; hiányzó vagy lehetetlen tükröződések, átfedések.
  4. Természetellenes textúrák: túl sima, természetellenesen tökéletes bőr; a szövet- és felületminták szabálytalanok, ismétlődőek.
  5. A fizika és a gravitáció figyelmen kívül hagyása: tárgyak lebegnek; természetellenesnek ható folyadékok (pl.: a pohárban lévő ital statikusnak vagy szilárdnak tűnik); az árnyékok iránya nem felel meg a fényforrás irányának.
  6. Szövegekkel és betűkkel kapcsolatos problémák: helytelen betűzés, torz betűk, értelmetlen karakterek; olvashatatlan vagy elmosódott szöveg.
  7. A szimmetria eltúlzása: irreálisan, túlzottan szimmetrikus arcok, tárgyak, természetellenes tökéletesség.
  8. Hibák a tömeg- és csoportjelenetekben: a háttérben látható emberek elmosódottak, torzak; az állatoknak anatómiai hibái vannak (pl. pluszlábak, hiányzó farok).

A közösségi médiás MI-képek az érzelmi megtévesztés mesterei. A valódinak elhitetett MI-képek elterjedése hosszabb távon az online platformok iránti és a mesterséges intelligencia iránti általános bizalmat is gyengítheti. Emiatt sürgősen szabályozni kell a területet, például elengedhetetlen lenne kötelezően jelölni a mesterséges intelligencia által generált tartalmakat a közösségi médiában. Emellett minden generáció körében fejleszteni kell a digitális írástudást, ennek részeként érdemes megtanulni és alkalmazni a képek MI-eredetét kimutató nyolc kritériumot

– mondja Miskolczi Márk, a tanulmány szerzője.

Félrevezető nosztalgia, megnyugtató ismerősség

Az MI-képek leggyakoribb témái a nosztalgia és az együttérzést kiváltó történetek voltak. Gyakran jelentek meg idős emberekről, vidéki életről vagy családi kötelékekről szóló jelenetek. Népszerűek voltak a nehéz helyzetben lévő gyerekekről, elfeledett születésnapokról vagy különleges hobbikról szóló képek. A vallási és spirituális motívumok szintén gyakran előfordultak. Például a nosztalgikus témák (évfordulók vagy vidéki életmód) a megerősítési torzítást használják ki pozitív asszociációk kiváltására, míg a lehorgonyzás felerősíti a kezdeti érzelmi hatást.

A felhasználók többsége hitelesnek fogadta el ezeket a képeket. A reakciókban a legtöbbször empátia, nosztalgia vagy csodálat jelent meg. Sokan személyes történeteket osztottak meg vagy vigaszt próbáltak nyújtani a kép szereplőinek.

A tanulmány arra is rámutatott, hogy a mesterséges tartalmak körül gyakran automatizált fiókok jelennek meg. Ezek inspiráló üzenetekkel, vallási jókívánságokkal vagy születésnapi köszöntésekkel erősítik a posztok hitelességének látszatát, ami tovább növelheti a felhasználói aktivitást. Még azok között is, akik szkeptikusak is a képek hitelességét illetően, nagy arányban vannak olyanok, akik emberi hozzászólásként értelmezik a botok kommentjeit.

A kommentek MI-eredetére a következő kritériumok utalnak: a túl gyakori, túl gyors posztolás, szokatlan időpontokban, egyidejű azonos tevékenység több oldalon vagy csoportban, ismétlődő, sablonos vagy a kontextust figyelmen kívül hagyó megfogalmazás, a személyre szabott interakció hiánya, a kapcsolódó profilhoz tartozó információk túl általánosak, gyanúsak, a profilkép nem illik a profilhoz, és kevés barát, követő tartozik hozzá.

Kapcsolódó
magyar kiadó per mesterséges intelligencia gemini google
Már az Európai Bíróság előtt az ügy, amit egy magyar cég indított a Google ellen a Gemini mesterséges intelligencia miatt
A per központi kérdése, hogy az MI általi szövegfelhasználás sérti-e a kiadók szerzői jogait?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik