Belföld

Takács Péter: Szerintem öngól országos hisztit csinálni egy munkahelyi feszültségből

takács péter
Varga Jennifer / 24.hu
takács péter
Varga Jennifer / 24.hu
A miniszter szerint már megoldódott a Nyírő körüli helyzet.

Szerintem ez baromság, már ne haragudjon – mondta Takács Péter a Magyar Hangnak adott interjújában arra a felvetésre reagálva, hogy a lap információi szerint egy Fidesz-győzelem esetén a következő kormányban lenne önálló egészségügyi minisztérium, amelynek minisztere pedig akár Takács is lehet.

Minden ilyen híresztelés álhír

A miniszterelnök soha nem csinál olyat, hogy előre megtervezi kormánystruktúrát. Minden ilyen híresztelés álhír

– reagált a felvetésre Takács. Azzal kapcsolatban, hogy egy kiszivárgott dokumentum szerint a kormány bezárna 38 kórházat, az egészségügyi államtitkár azt mondta: a tanulmány egy a sok közül, és a kormány egy csomó részét nem kívánja végrehajtani. „Abban a tanulmányban benne van, hogy bezáratnának harmincegynéhány kórházat, amit mi nem szeretnénk” – közölte.

A lap rákérdezett a Nyírő OPAI körül kialakult helyzetre, miután nemrég 27 pszichiáter adta be a felmondását, néhány napja pedig távozott az intézmény éléről a korábban mágusképzőt vezető, szakirányú végzettséggel nem rendelkező Ézsi Robin. Az államtitkár erre közölte:

Ézsi Robin menesztéséhez egy helyi munkahelyi feszültség vezetett, amit nem sikerült feloldani. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) az ügyet kivizsgálta, felállítottak egy vizsgálóbizottságot, amely letett egy jelentést, az országos kórházi főigazgató pedig úgy döntött, hogy a kibékíthetetlen ellentétek miatt nem erőlteti ezt a megbízást.

Szerinte ő tette a legtöbb pénzt eddig a pszichiátriába

Arra a kérdésre, hogy ő milyennek ítéli meg a hazai pszichiátriai ellátást, Takács azt válaszolta: „Nagyon sokat kellett dolgoznom azért, hogy ne álljon fejre a pszichiátriai ellátás”.

Négy év alatt most harmadjára fogom emelni a szakterület finanszírozását. E területben értük el a legnagyobb fedezetjavulást, úgyhogy, akik most politikai balhét próbálnak csinálni, azok választhattak volna egy jobb szakterületet. Épp ez az államtitkár tette a legtöbb pénzt a pszichiátriába eddig.

A lap felvetette, hogy a pszichiáterek megmozdulása miért politikai akció, mire Takács közölte, hogy nem a pszichiáterek megmozdulása a politikai akció, hanem „az akciózik, aki ezt szervezi, meg aki a pszichiátriát most az egészségügy új Szőlő utcájává akarja tenni”, de szerinte öngólt lőtt,

27 pszichiáter nyújtotta be előzetesen a felmondását. Utána egy jól működő szolidaritási akciót indítottak. Nincs olyan, aki a kollégájának nem ír alá egy ilyet, hogy »igen, apukám, támogatlak«. De egy országos hisztit, egy balhét csinálni egy munkahelyi feszültségből, ami azóta már meg is oldódott, az szerintem öngól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik