Buzuki kísérte kommunista mozgalmi dalra tiszteleg és menetel helyben járva harminc fehéringes, katonasapkás, vörös nyakkendős fiatal a kultúrház színpadán; világháborús partizánokra, a görög ellenállási mozgalom ifjúsági szervezete, az EPON 1943-as alapítására emlékeznek, ahogy teszik ezt évről évre.

A nézők közül számosan a csupán kőhajításnyira található görög ortodox templomban töltötték a délelőttöt, misén és az azt követő agapén, a húsvéti böjt előtti utolsó evős-ivós összejövetelen.

Ott is, itt is megannyi büszke, vidám görög magyar.

Vörös csillag és kereszt. Ellentmondás? Frászt. Hit. Hagyomány. Közösség.

Magyarország tán legfiatalabb falujában járunk: a görögök alapította Beloianniszban.

Hogyan kerültek ide görögök?

1942-től egészen 1949-ig kommunisták és nacionalisták polgárháborúztak egymással a görögországi hatalomért, külföldi segítséggel és változatos módszerekkel gyilkolták egymást; a kíméletlen eszköztár része volt a gerillaharc, a több százezres tüntetés és a tömegbe lövetés.

Hasonló kotta, mint nálunk, csak míg Budapesten a kommunisták győztek és építettek terrorállamot, Athénban a nacionalisták kerekedtek felül, és lakták be kegyetlenül a hatalmat.

A görögországi téboly mérlege: százötvenezer halott és hatvanötezer menekült.

A hazájukat elhagyni kényszerülők közül kit Csehszlovákiába, kit Romániába, kit Lengyelországba, kit Németország vetett a véletlen; Magyarországon tízezren kötöttek ki, tárt karokkal fogadta őket Rákosi Mátyás kommunista szolidaritása.

Először gyerekek érkeztek már 1947 áprilisától: a Váci úti fertőtlenítőbe kerültek, onnan vidéki szállókba, elkobzott kastélyokba, szanatóriumokba szórták szét őket. Aztán jöttek felnőttek is, előbb a hadisérültek, aztán az épek. Összesen úgy négyszáz famíliát helyeztek el ideiglenesen a Kőbányai Dohánygyárban, apró, komfort nélküli szobákban.

Idővel megindult a családegyesítés, megesett, hogy nagyszülők, szülők, gyerekek mind más országból kerültek elő és találtak egymásra. Már ha előkerültek és egymásra találtak.

A 2000-es évek elején azzal toppant be egy idős férfi Beloianniszba, hogy ő annak idején, kisgyerekként egy sebtében összeállított transzporttal Csehszlovákiába keveredett, a családjától távol nőtt fel és élte le az életét, s öregségére tudta meg: azért nem jutott vissza az övéihez, mert valamelyik átadás-átvételnél elírták a nevét. De végre kinyomozta, hogy Beloianniszban lakik a bátyja, és szeretné végre megölelni.

Az akkori polgármester könnyeit nyelve azt válaszolta neki, hogy: „A múlt héten temettük a bátyját.”