Semmilyen ok sincs arra, hogy a Fidesz rendkívüli kongresszust tartson, a választási szereplés nem teszi szükségessé, hogy a párt vezetői személyes konzekvenciák levonására kényszerüljenek - jelentette ki Deutsch Tamás a párt elnökségének ülését követően, megerősítve ezzel lapunk korábbi információit. Mint mondta, a választási szereplést az elkövetkező időben részletesen, választókörzetekre bontva is elemezni, értékelni fogják. Az elnökség egyetértett abban: a polgári összefogás, a Fidesz-MDF győzelmet aratott, minden versenytársánál több szavazatot és mandátumot szerzett, és sikeres volt a szereplése a tekintetben is, hogy 1998-hoz képest növelte támogatottságát.
[Világgazdaság] Ajánlott videó
- 15:24 Oldószer került a talajba az iváncsai akkumulátorgyárnál
- 15:18 Másodosztályból igazolt csatártehetséget a Liverpool
- 15:12 Tíz évnyi pokol: 30 milliót kaszált a két nőt prostitúcióra, egy férfit rabszolgaságra kényszerítő házaspár
- 15:12 Ratko Mladic halálához a nem megfelelő hágai orvosi kezelés vezetett – állítja a fia
- 15:08 Techet Péter: Európai egység – túl sok bürokrácia vagy túl kevés jóléti állam?
- 15:05 Nihilista erőszak terjed a kisiskolások között Belgiumban
- 14:58 Magyar Péter: Felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját, és leállítják a lap finanszírozását
- 14:50 „Kezd az egész olyan lenni, mint egy állatkert” – tiszteletlen influenszerekre és fűszagra panaszkodnak a US Openen
- 14:49 Egy teljes napig elérhetetlen lesz az OTP egyik szolgáltatása
- 14:15 Soha nem látott tempóban pusztítottak a nyári erdőtüzek az Európai Unióban
- 14:11 Szándékosan gyújtogatott két német fotóriporter, hogy exkluzív képeket csinálhassanak
- 13:59 GPT-6 Astra: Megérkezett az OpenAI új modellje, ami a cég szerint egy új kor kezdetét jelenti
- 13:59 Monacói Nagydíj: Gaslytól másodszor is elvették a harmadik helyet
- 13:36 Megmutatta magát a Xiaomi új telefonja, amit az interneten máris iPhone Ultra klónnak neveznek
- 13:15 Maggie Gyllenhall az AI segítségével próbált Dakota Johnsonból Marilyn Monroe-t csinálni, aztán rájött, a színészet jobb módszer erre
- 09:00 Videón, amint egy férfi csúzlival és csapágygolyókkal veszi tűz alá egy pesterzsébeti bolt kirakatát
- 12:54 Polt Péter fürdőszobás irodáját kapta meg a lemondott legfőbb ügyész
- 10:00 Palvin Barbara tisztázta, hány gyerekkel várandós
- 06:54 Visszakapták történelmi nevüket a honvédségi alakulatok, amit Szalay-Bobrovniczkyék elvettek
- 11:08 Egy fiatal férfi meghalt, a húga és annak hétéves gyermeke nagyon súlyosan megsérült a Szakcsnál történt balesetben
- 07:16 Orbán építésze: Szeretném, ha megnyílna a közönség előtt Hatvanpuszta
- 10:18 Kivégezte az érte aggódó édesanyját, majd lefeküdt aludni és másnap reggel elment a boltba
- 11:46 Velkey: Az összeomlás szélén áll a római magyar intézet
- 06:00 Nyilvánosak a kórházi fertőzések adatai: mit, hol és hogyan kell nézni?
- 03:33 Reagált a Fradi edzője arra, hogy szidták a győri visszatérésén
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
