Hihetetlen lehetőség hullt az ölembe! Egy, a drogéria-illatszer boltok polcain ritkán fellelhető sampont és balzsamot az elsők között tesztelhettem. Úgy vittem haza a flakonokat, mint Vuk az első zsákmányát, ugyanis tudni kell rólam: ahogy más a Nagy Őt hajkurássza, én úgy a tökéletes sampont keresem, még mindig. Szinte 2-3 hónap után mindig akad újabb és újabb „jelentkező”, akire felfigyelek, kipróbálom, egy darabig megtartom, aztán belátom, hogy tovább kell folytatnom a keresgélést.
Fotó: Northfoto
Szóval, amint hazaértem, bele is ugrottam a kísérleti nyúl szerepébe. Haj megmos…, haj megdörzsöl…., és már adagoltam is a flakonból az új Schaumát, amely „könnyed ápolást biztosító” samponként hirdette magát nagy betűkkel. Ahogy a tenyerembe nyomtam belőle, már jött is a meglepetés: átlátszó, gélszerű állag, és kellemes illat. Abban pedig nagyon bíztam, hogy az alapos bedörzsölés során tényleg beszívja a hajam a jótékony tengeri kollagén kivonatot tartalmazó, szilikonmentes formulát. Mindenesetre remekül habzott és tisztított. Nem kellett megismételnem a samponozást a tökéletesen tiszta hajért.
A könnyű lemosás után jöhetett a 2-es számú tesztalany: a balzsam. A fehér, krémes állagú balzsamot élvezet volt felkenni a hajra, mondhatni, szinte rám szabták: vékony szálú, fénytelen hajamnak könnyed ápolást nyújtott, sőt a kifésülhetőség sem okozott stresszt.
Ám nem értem be ennyivel. Kőkemény tesztet akartam, úgyhogy az egyelőre erősnek, fényesnek és remekül kifésülhetőnek mutatkozó, immár intenzív ápoló fehérjét tartalmazó formulával felturbózott hajamat próbák sora elé állítottam: az első hajmosást követően egy 8 kilométeres futásra „vittem”, a második alkalom után egy dohányfüstös partiba, harmadjára pedig egy pilates-órán, egy fitneszteremben teszteltem az előző nap megmosott hajamat.
Lássuk a tapasztalatokat:
– Hiába izzadtam, a hajkoronám megőrizte fényét és tartását. Se a sampon, se a balzsam nem zsírosította.
– Hiába vettek körül balról-jobbról dohányfüstfelhők, a sampon cool illata remekül kitartott.
– Hiába van nálad a sampon és a balzsam a fitneszedzés után, nem biztos, hogy használni is tudod, mert a csajok az öltözőben egymás után kapkodják ki a kezedből.
Nyugodt szívvel ajánlom, nem csak futóknak!