Élet-Stílus

Léteznek a végtelen pillák

Néhány hét alatt rájöttem, hogy a jó szempillaspirál akkora kincs, mint a jó fodrász vagy épp a nőgyógyász.

Túlzás? Pedig nem. Olyan lány vagyok, aki alapvetően köszöni, remekül megvan smink nélkül is, mondjuk az esetek úgy 80 százalékában. Aztán persze van az a 20 százalék, amikor kell, de akkor aztán nagyon. Mondjuk egy laza esküvőn, vagy épp egy állásinterjún…

Nos, az elmúlt néhány hétben volt szerencsém a Maybelline termékek közül kettőt is alapos és kíméletlen próbáknak alávetni. Nem apróztam el, szóval volt az egész estés tombolástól kezdve a sírás-ríváson át a közel 40 fokos kánikuláig minden, amin nem csak a résztvevőnek, de például a szempillaspirálnak is kutya kötelessége derekasan helytállnia.

Az első versenyzőm ez volt, az amerikai cég Illegal Length (IL) fantázianevű alkotása. Azt vártam tőle, hogy a nevéhez méltón egyrészt meghosszabbítja – az amúgy szőke és így természetesen szinte láthatatlan – pilláimat, másrészt valahogy úgy, ahogy az a reklámokban szokott lenni, hangsúlyosabbá teszi a szememet. Nagy megkönnyebbülés 1.: miután felkentem, pontosan az történt, amit vártam. Hosszabbak és sötétebbek lettek a szempilláim, sőt az egész valamivel dúsabbnak is hatott, mint általában szokott. Ennek örömére mindjárt el is mentem esküvőzni, táncolni hajnalig, csak hogy tudjam, mit bír a cucc.

Az este végén jött a nagy megkönnyebbülés második része: a hőség és a tánc megpróbáltatásait egész jól viselte. Nem mászott a szemem alá, és nem kellett kétpercenként a tükörért sem nyúlkálni azzal a felkiáltással, hogy „úristen elkenődött”, sem frissíteni. Mivel vízálló, ezért hajnalban levakarni valamivel nehezebb volt, no de annyi baj legyen.


Nem mindegy, milyet kenünk fel – Forrás: Northfoto

Jöhetett a második próba.

A következő versenyzőnek már a kinézete is sejtette, hogy nagypályás. A Black Drama (BD) rövid, tömzsi, lila flakonban érkezett, szexi csipkemotívummal a kupakján. (Meg kell hagyni, még így, többedszeri ránézésre is elég pofás.) A következő döbbenet használatba vételkor jön: a kefe nem hagyományos, hanem ívelt, a nagyobb hatás kedvéért.

Működik a drámai hatás is. Bátran állíthatom, hogy még életemben nem láttam a fejemen annyi és olyan hosszú szempillát, mint amikor ezt felkentem. (A környezetem se.) Szóval abszolút elégedettség elsőre, jöhetett a tartósság teszt. Hogy körülbelül azonos feltételeket teremtsek, a BD-t koncertre vittem. Az ugrálás és a hőség is stimmelt, a tartósság viszont már nem annyira: a BD-nél a nap végére bizony már ott volt a csík a szemem alatt, cserébe a nap végén szinte egy mozdulattal el tudtam távolítani a maradékot.

És, hogy akkor melyiket is? Buliba, ahol a látványos smink számít, mindenképpen BD. Egy interjúra viszont, vagy bármilyen ünnepélyes alkalomra, amikor nincs idő rendszeresen a sminket ellenőrizni, IL-t választanék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik