Páduai Szent Antal, Szent II. János Pál pápa és Szent Katharina Kaper ereklyéit őrző kortárs német ötvösművészeti alkotással gazdagodott a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum Veletek vagyok mindennap című állandó kiállítása – közölte az egyházmegye pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint az ereklyetartót Markus Engert würzburgi ötvös készítette 2025-ben, és ajándékként került az akkor 75. születésnapját ünneplő Spányi Antal megyéspüspökhöz, aki most a múzeumnak adta át.
A székesfehérvári püspökök és pápák találkozásait bemutató teremben látható tárgy egyszerű geometrikus formákból áll, középpontjában pedig Páduai Szent Antal (1195–1231) négy rubinkabosonnal körülvett ereklyéje látható. A talp előoldalán középen egy hegyikristály lap mögötti lapos üregben Szent II. János Pál pápa ereklyéje látható két álló téglalap formájú, fazettált jádekő között, a hátoldalára pedig Szent Katharina Kasper (1820–1898) relikviája került egy hegyikristály kaboson alá, két álló formátumú ametisztkaboson közé.
Szent Katharina Kasper ADJC (1820–1898), a Jézus Krisztus Szegény Szolgálóleányai apácarend alapítója a székesfehérvári címzetes kanonok, prof. dr. Franz Kaspar nagynénje volt – teszi hozzá a közlemény.
