Élő Nagyvilág

Az USA és Izrael megtámadta Iránt, Trump arra buzdította az irániakat, hogy döntsék meg a kormányt

irán
UGC / AFP
irán
UGC / AFP
  • Az USA és Izrael közösen katonai támadást indított Irán ellen – légicsapások és robbanások hangjai hallatszottak Teheránban és több iráni városban.
  • Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok „jelentős harci műveleteket” kezdett Iránban. Rezsimváltásról is beszélt, arra buzdítva az irániakat, hogy döntsék meg a kormányt.
  • Izrael védelmi minisztere szerint „megelőző támadást" indítottak Irán ellen. Netanjahu közölte: Iránt nem szabad nukleáris fegyverekkel felruházni.
  • Az Izraeli Védelmi Erők jelzése szerint Irán már válaszcsapásokat indított.
  • Légtérzár lépett életbe a Közel-Keleten, a Wizz Air is azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi, és ammani járatát.

Már 12 járatot töröltek a Liszt Ferenc-repülőtéren

A közel-keleti helyzet érinti a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérről induló és az ide érkező járatokat is; szombaton eddig 12 járatot töröltek, a járatstátuszok folyamatosan változhatnak – közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel. A társaság azt javasolta az utasoknak, hogy

indulás előtt minden esetben tájékozódjanak légitársaságuknál és a konzuli szolgálatoknál, valamint kövessék a Budapest Airport járatinformációs felületeit.

Szijjártó: Háborús körülmények kezdenek eluralkodni

Mivel az Irán elleni izraeli csapások komoly válaszreakciókat váltottak ki, ezért háborús körülmények kezdenek eluralkodni az egész közel-keleti térségben – jelentette be Szijjártó Péter Facebook-oldalán. A külügyminiszter azt írta:

A térség valamennyi nagykövetségén és konzulátusán folyamatos munkavégzést rendeltem el, a külképviseleteken dolgozó kollégák állandó ügyeletben vannak.

Végül hozzátette: arra kérte a térség országaiban tartózkodó magyarokat, hogy haladéktalanul regisztráljanak konzuli védelemre, a térségbe utazókat pedig arra kéri, hogy halasszák el utazásaikat.

09:08

Alig néhány órával azelőtt, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Izrael csapásokat indított Irán ellen, Omán külügyminisztere – aki közvetítőként működött közre az amerikai-iráni tárgyalásokban – azt mondta: a tárgyalások áttörést hoztak.

„A békemegállapodás elérhető közelségben van, ha egyszerűen teret engedünk a diplomáciának, hogy eljusson oda. „Ha a végső cél az, hogy örökre biztosítsuk: Irán ne juthasson atomfegyverhez, akkor úgy gondolom, hogy ezt a problémát ezekkel a tárgyalásokkal sikerült megoldanunk egy nagyon fontos áttörés révén, amelyet korábban soha nem értek el” – nyilatkozta Badr Albusaidi pénteken a CBS Face the Nation című műsorában. Hozzátette, hogy a megállapodás előtt álló fő akadályokat sikerült leküzdeni.

Albusaidi úgy vélte, Irán beleegyezett abba, hogy nem halmoz fel olyan többlet nukleáris anyagot, amelyet fegyverkészítésre lehetne felhasználni – ez az engedmény szerinte túlmutat a 2015-ös atomalku keretében meghatározott korlátozásokon, amelyet az Barack Obama vezette amerikai kormány idején tárgyaltak ki.

Megjegyzései néhány órával azután hangzottak el, hogy Donald Trump újságíróknak azt mondta: „nem elégedett” a tárgyalásokkal, hozzátéve, hogy Irán „nem hajlandó megadni nekünk azt, amire szükségünk van”, szombatra virradóra pedig megindultak a támadások Irán ellen.

(CNN)

Az USA fokozódó csapássorozatot tervez Irán ellen

Az Egyesült Államok egy fokozódó csapássorozatot tervez Irán ellen, amely során lesznek leállási lehetőségek. Minden egyes kör egy-két napig tart majd, közben szünetekkel, hogy újraértékeljék és felmérjék a harctéri károkat – írja a CNN egy magas rangú amerikai tisztségviselő elmondására hivatkozva.

Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot

Esztergomból rögtön odamegy.

Digitális harcosai háborúellenes rendezvényén jelentette be a miniszterelnök, hogy az esztergomi gyűlésről a Védelmi Tanács ülésére megy. A testületet azt követően hívták össze, hogy az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt. Orbán Viktor tavaly júniusban, hasonló helyzetben ugyanezt tette. A kormányfő akkor úgy vélte: a közel-keleti helyzet eszkalálódása, az iráni-izraeli háború hatásai elérhetik Európát: tüntetésekre és növekvő terrorfenyegetettségre kell felkészülni. Most arról beszélt, hogy komoly világpiaci áremelkedésre számít, ilyen körülmények között pedi „kétszeres bűn, kétszeres veszély”, hogy az ukránok „elzárták az olajat”.

Dubajban dolgozó magyar légiutas-kísérő: Itt ragadtam Moszkvában, nem tudom, mikor megyek haza

„Na, máris jönnek az üzenetek, hogy mi lesz így a dubaji nyaralással, ugye?” – indítja Facebook-bejelentkezését Majoros Mirtill, aki Dubajban dolgozó légiutas-kísérőként kezdett tartalomgyártásba. Ezt követően összefoglalja a praktikus információkat, hogy Irán, Irak és Izrael mellett immár lezárták a légteret Bahreinben és az Egyesült Arab Emirátusokban is, ahol szintén csapásokat észleltek, főleg amerikai katonai bázisok ellen. „Jelenleg semmi nem közlekedik Dubajba és Abu-Dzabiba sem. Nem tudom, mikor megyek haza: öt óra múlva, öt hét múlva… nem tudjuk” – mondja a videóban.

EU-főképviselő: Kimenekítenek a térségből uniós alkalmazottakat

Veszélyeket hordoznak magukban Irán katonai programjai és a legutóbbi közel-keleti fejlemények – jelentette ki az Európai Unió biztonság- és külpolitikai főképviselője szombaton, miután Izrael és az Egyesült Államok légitámadást intézett Irán ellen. Bejelentette azt is, hogy a térségből kimenekítik azokat az uniós alkalmazottakat, akiknek tevékenysége nem létfontosságú.

A legutóbbi közel-keleti fejlemények veszélyesek. Az iráni rendszer ezreket ölt meg. Ballisztikusrakéta- és atomprogramja a terrorista szervezetek támogatásával együtt komoly veszélyt jelent a globális biztonságra

– írta Kaja Kallas. Hozzátette, hogy az Európai Unió egyeztet az arab partnerekkel a diplomáciai eszközök minél teljesebb alkalmazása érdekében. Közölte, hogy tárgyalt Gideon Szaár izraeli külügyminiszterrel is, és az európai uniós konzuli hálózat részt vesz az uniós állampolgárok elutazásának megkönnyítésében. (MTI)

Trump: Az iráni népet akarom felszabadítani

A The Washington Post telefonon érte utol Donald Trumpot, és a beszélgetés során az elnök elmondta, mi a célja az Irán ellen megindított támadással. Amikor a katonai művelet utáni jövőbeli örökségéről kérdezték, Trump így válaszolt: „Csak a nép szabadságát akarom. Biztonságos nemzetet akarok, és ezt fogjuk megvalósítani.”

A legfőbb vezetőt és az iráni elnököt is célba vették, magas rangú parancsnokok már biztosan vesztették életüket

Egy, az ország vezetéséhez közel álló iráni forrás a Reutersnek elmondta, hogy szombaton több parancsnok az Irán Forradalmi Gárdájából és politikai tisztviselők vesztették életüket az Egyesült Államok és Izrael közös támadásaiban. Egy izraeli tisztviselő pedig arról beszélt, hogy Irán legfőbb vezetőjét, Ali Hámeneit és az elnököt, Maszúd Pezeskijánt is célba vették az amerikai–izraeli csapások, hozzátéve, hogy a támadások eredménye egyelőre bizonytalan.

Németország előre tudott a támadásokról

A német kormányszóvivő szerint Németországot Izrael előzetesen tájékoztatta a támadásokról, és Friedrich Merz kancellár „szorosan figyelemmel kíséri a fejleményeket, és szoros koordinációban áll az európai partnerekkel” – írja a The New York Times.

Merz egyébként a jövő héten találkozni fog Donald Trumppal Washingtonban.

Norvég miniszter: Irán megtámadása nincs összhangban a nemzetközi joggal

Espen Barth Eide, Norvégia külügyminisztere mély aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a közel-keleti helyzet új, kiterjedt háború felé haladhat az iráni támadások miatt.

„Az izraeli fél a támadást megelőző csapásként írja le, de ez nem felel meg a nemzetközi jognak. A megelőző támadásokhoz azonnal fenyegető veszély szükséges” – nyilatkozta a Reutersnek a miniszter, aki önmérsékletre szólította fel a feleket, és arra, hogy ne hagyják abba a diplomáciai megoldások keresését.

Iráni külügy: Az agresszorok megbánják bűnös tettüket

Irán külügyminisztériuma közleményt adott ki, amelyben elítélte a támadásokat az ENSZ alapszabályának megsértéseként, és arra szólította fel az összes államot, különösen az iszlám országokat, hogy határozottan ítéljék el Amerika agresszióját, valamint hogy az ENSZ főtitkára, António Guterres vállalja a felelősségét.

„Abban a pillanatban, amikor a történelem nagy próbája elérkezett, az Iráni Iszlám Köztársaság fegyveres erői, e föld nagy epikus örökségéből merítve és a mindenható Istenben bízva, a mennyei győzelem ígéretében hittel és a nemzeti erőre támaszkodva, nem haboznak, hogy minden erejükkel megvédjék szeretett hazánkat. A történelem bizonyítja, hogy az irániak soha nem adták meg magukat a külföldi agressziónak; az iráni nemzet válasza most is döntő lesz, és az agresszorok megbánják bűnös tettüket” – írják, hangsúlyozva, hogy az iráni nép büszke lehet arra, hogy mindent megtett a bűnös agresszió diplomáciai úton történő megelőzése érdekében.

„Most van itt az idő, hogy megvédjük a hazát, és szembeszálljunk az ellenség katonai agressziójával. Felkészültebbek vagyunk a védekezésre, mint valaha, ahogyan ígértük.” Hozzáteszik, hogy elvárják az ENSZ valamennyi tagállamától, különösen a regionális és iszlám országoktól, a Nemzetközi Mozgalom tagjaitól, valamint minden olyan államtól, amely felelősnek érzi magát a nemzetközi békéért és biztonságért, hogy határozottan ítéljék el ezt az agressziót, és tegyenek azonnali, kollektív lépéseket a támadás ellen, ami szerintük példátlan veszélynek tette ki a régió és a világ békéjét és biztonságát.

Medvegyev Trumpról: A béketeremtő ismét megmutatta az arcát

Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök reagált az Iránt ért támadás hírére, élcelődve egy sort Donald Trump sokat hangoztatott béketörekvésein, valamint az Egyesült Államok relatív fiatalságán a Perzsa Birodalomhoz képest.

„A béketeremtő ismét megmutatta az arcát” – mondta Medvegyev, aki jelenleg Oroszország Biztonsági Tanácsának alelnöke. „Minden tárgyalás Iránnal álcázott művelet. Senki sem kételkedett ebben. Valójában senki sem akart valóban tárgyalni semmiről. A kérdés az, kinek van több türelme kivárni ellensége dicsőségtelen végét. Az USA csupán 249 éves. A Perzsa Birodalmat több mint 2500 évvel ezelőtt alapították. Lássuk 100 év múlva…”

Abu-Dzabiban és Bahreinben is robbanások voltak

A Haaretz azt írja, hogy a Perzsa-öböl menti Abu-Dzabiban és Bahreinben is robbanások voltak. Helyi lakosok számoltak be erről az Egyesült Arab Emirátusokban, Bahrein pedig meg is erősítette már a támadások hírét. A szigetországban található az Amerikai Haditengerészet Központi Parancsnoksága és az Ötödik Flotta főhadiszállása. Bahrein Belügyminisztériuma arra kérte mobilos értesítésekben a lakosokat, hogy „maradjanak nyugodtak, és menjenek a legközelebbi biztonságos helyre”.

bahrein
Anadolu / AFP

Szijjártó: Arra kérünk mindenkit, hogy a térségbe tervezett utazását halassza el

Az elmúlt órákban Izrael csapásokat mért iráni célpontokra. Az esetleges válaszcsapások és további katonai műveletek előrejelezhetetlensége miatt kérünk mindenkit, hogy a térségbe tervezett utazását halassza el – közölte Szijjártó Péter Facebook-oldalán. A külügyminiszter egyúttal jelezte:

Arra kérünk minden Izraelben és Iránban tartózkodó magyar állampolgárt, hogy haladéktalanul regisztráljon konzuli védelemre. Akik Izraelben tartózkodnak az alábbi vészhelyzeti számot hívhatják: +972585003928

Szijjártó hozzátette: az Iránban tartózkodók pedig a Külügyminisztérium központi call centerén tudnak segítséget kérni (a szám: 003680368036).  „Az imént telefonon beszéltem Gideon Sa’ar izraeli külügyminiszterrel, aki tájékoztatást adott az elmúlt órák eseményeiről” – zárta a posztját.

A Wizz Air leállította több közel-keleti járatát

A Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammáni járatát – írta a légitársaság szombati közleményében. Egyúttal jelezték: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad. Mint fogalmaztak:

A légitársaság külső szakértők bevonásával folyamatosan elemzi a biztonsági helyzetet, állandó kapcsolatban áll a helyi és nemzetközi légi közlekedési, biztonsági és kormányzati szervezetekkel. Az üzemeléssel kapcsolatos döntéseket folyamatosan felülvizsgálja, és menetrendjét az aktuális helyzethez alakítja.

Alkotmányos aggályokat vethet fel, hogy Trump a Kongresszus nélkül hirdetett háborút

A The New York Times felhívja a figyelmet, hogy az Egyesült Államok alkotmánya kizárólag a Kongresszusnak adja meg a háború hivatalos kihirdetésének jogát, és erre még a Capitol Hillen lévő republikánusok is emlékeztették Donald Trumpot ezen a héten. A támadás után indított videóbeszédében az elnök azt jelezte, hogy ő ezt a műveletet háborúnak tekinti, utalva az amerikai „veszteségekre, amelyek gyakran előfordulnak háborúban”. Az a kijelentése, hogy „egyetlen elnök sem volt hajlandó megtenni azt, amit én ma este hajlandó vagyok”, a lap szerint arra utal, hogy a Fehér Ház valószínűleg egyoldalúan hozza meg a döntéseket.

Netanjahu: A következő napokban mindenkinek kitartásra és bátorságra lesz szüksége

Közleményt adott ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, amelyben a BBC szerint egyebek mellett azt írta: Izrael és az Egyesült Államok nemrég egy olyan hadműveletbe kezdett, amelynek célja, hogy „megszüntessék az iráni rezsim által jelentett fenyegetést”.

Netanjahu közölte, nagyon hálás Donald Trump amerikai elnöknek a „történelmi irányításáért”. Az izraeli miniszterelnök szerint Iránt, vagyis ahogy ő fogalmazott, a „gyilkos terrorista rezsimet nem szabad olyan nukleáris fegyverekkel felruházni, amelyekkel az egész emberiséget fenyegethetné”. Hozzátette: a közös akció megteremti a feltételeket ahhoz, hogy „a bátor iráni nép kezébe vehesse sorsát”.

Egyúttal felszólította Izrael lakóit, hogy hallgassanak a honvédelmi parancsnokság utasításaira, mert a következő napokban mindenkinek „kitartásra és bátorságra lesz szüksége”.

Jeruzsálemben napokig zárva maradnak a munkahelyek és az iskolák

Jeruzsálem hatóságai elrendelték, hogy az iskolák és munkahelyek hétfő estig zárva maradjanak, és az embereket arra kérték, hogy csak feltétlenül szükséges esetben hagyják el otthonukat. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) regionális egysége, amely a vészhelyzetekért felelős, közölte: „Nem lesznek oktatási tevékenységek, gyülekezések, és nem lehet munkába menni, kivéve a létfontosságú munkakörökben dolgozókat.” Ez a szabályzat hétfő este 8 óráig van érvényben.

Trump arra buzdította Irán népét, hogy döntse meg a kormányt

A New York Times beszámolója alapján Donald Trump arra buzdította az iráni népet, hogy „döntse meg a kormányát”, miután a katonai akció befejeződik.

„Valószínűleg ez lesz az egyetlen esélyetek generációkon át” – mondta. „Évekig kértétek Amerika segítségét, de soha nem kaptátok meg. Egyetlen elnök sem volt hajlandó megtenni azt, amit én ma este hajlandó vagyok. Most pedig van egy elnököt, aki megadja nektek, amit akartok, szóval lássuk, hogyan reagáltok.”

Olvasói sztorik