A Magyar Nemzeti Bank alapítványi botrányának egyik főszereplője, a jegybanki megbízásoknak köszönhetően is meggazdagodott Somlai Bálint is ott volt Matolcsy György korábbi MNB-elnök 2023-as szűk körű születésnapi rendezvényén – írja a Direkt36 birtokába került fotók alapján.
Matolcsy elnöksége alatt a jegybank Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványa (PADME) köré szerveződött hálózatnál az Állami Számvevőszék 2025. márciusi jelentése szerint százmilliárdos nagyságrendű, közpénzeket érintő vagyonvesztés történhetett, ami a büntetőjogi felelősséget is felveti.
Somlai Bálint a vagyonosodását jórészt a Magyar Nemzeti Bankkal kötött üzleteinek köszönheti: cége, a Raw Development Kft. végezte a jegybank jelentősen megdrágult, több tíz milliárd forintos Postapalota-beruházását, és az MNB végül százmilliárdosra nőtt székházfelújítását is.
Az oknyomozó portál azt írja, hogy Matolcsy György születésnapi összejövetelét 2023 júliusában tartották a Várkert Bazár szomszédságában lévő Duna-parti luxusétteremben, a kormányközeli körök által kedvelt Felixben. Matolcsy laza nyári öltözetben, kigombolt nyakú fehér ingben, fehér nadrágban és világosbarna zakóban fogadta a vendégeket. A fényűző életmódja miatt a sajtóban is sokat szereplő fiát, Matolcsy Ádámot egy kézfogás után magához ölelte, és megpaskolta az arcát az akkori jegybankelnök.
Bár jelen volt Matolcsy több kollégája is, az összejövetel egyik résztvevője a Direkt36-nak azt mondta, hogy ez alapvetően „egy családi rendezvény” volt, és a „szűkebb bizalmi, baráti kör vett részt rajta”.
– írja az oknyomozó portál.
Az ÁSZ feljelentést tett az alapítványi ügy miatt, de az nem világos, hogy az ezután indult eljárásban van-e már gyanúsított, és az sem, hogy nyomoznak-e Somlai Bálint ellen. Ugyanakkor több jel is utal arra, hogy a férfi érintettje lehet az eljárásnak.
2024 májusában, nagyjából másfél hónappal a botrány kirobbanása után sajtóbeszámolók szerint zárolták Somlai Bálint bankszámláját az MNB-s ügyeket érintő vizsgálattal összefüggésben. A Fővárosi Főügyészség adatvédelmi szabályokra hivatkozva ezeket az információkat nem erősítette meg.
A Direkt36 kérdéseire az Országos Rendőr-főkapitányság most is csak annyit közölt, hogy nyomozás érdekeire hivatkozva több információt nem árulnak el. Somlai Bálint és Matolcsy György nem reagált a tényfeltáró központ kérdéseire.
