Tudomány

Kisbolygókat neveztek el Krasznahorkai Lászlóról és Tarr Béláról

Tarr Béla és Krasznahorkai László.
Mohos Márton / Marjai János / 24.hu
Tarr Béla és Krasznahorkai László.
Tarr Béla és Krasznahorkai László.
Mohos Márton / Marjai János / 24.hu
Tarr Béla és Krasznahorkai László.

Kisbolygókat neveztek el a friss Nobel-díjas Krasznahorkai László íróról, a januárban elhunyt Tarr Béla filmrendezőről, valamint a 101. életévében járó Kubovics Imre geológusról – hívta fel rá lapunk figyelmét a Wikipédia. Az objektumokat Sárneczky Krisztián csillagász fedezte fel, és ő is javasolta neveiket, amelyeket a Nemzetközi Csillagászati Unió február 23-án elfogadott.

A kisbolygók jellemzően hosszú idővel az első észlelésük után kapnak nevet, addig ideiglenes nevet viselnek. A Nemzetközi Csillagászati Unió közleményéből kiderül, hogy a most elnevezett égitesteket is mintegy 20 évvel ezelőtt fedezte fel Sárneczky Krisztián. A (255261) Kubovics nevű kisbolygót 2005. november 9-én, a (305263) Krasznahorkai és a (305264) Tarrbéla nevű aszteroidákat pedig 2007. december 21-én azonosította a csillagász.

A kisbolygók nevére minden esetben a felfedező tehet javaslatot, és, mivel Sárneczky Krisztián a világ egyik legaktívabb kisbolygó-felfedezője, nagyon sok magyar vonatkozású aszteroida található a Naprendszerben. Tavaly például Mihalik Enikő magyar modellről neveztek el egyet, azt az objektumot szintén Sárneczky Krisztián fedezte fel, Kiss László segítségével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik