Gazdaság

Új autómárka lesz elérhető Magyarországon

Getty Images
Getty Images
Újabb kínai márka jelenik meg a hazai újautó-piacon: a modellek értékesítése a tervek szerint márciusban-áprilisban indul el a kereskedéseknél – írja az MTI.

Az idén év végéig várhatóan 10–15 márkakereskedés veszi fel portfóliójába a Geely márkát, amelynek eladása két modellel indul, és még az első évben további két modellel bővül a kínálat – jelentette be a magyarországi importőr, a Geely Hungary hétfőn.

A Geely már jelen van Magyarországon 2025 tavasza óta a Farizon kisteherjármű-márkával. A Geely Kína második legnagyobb elektromosjármű-gyártója a BYD után.

A Geely holding dinamikusan terjeszkedik, egyebek között megszerezte már a Volvo Car Corporation részvényeinek 100 százalékát, részesedéssel rendelkezik az Aston Martin Lagonda márkában, közös vállalatot hozott létre a Mercedes-Benzzel a smartmárka fejlesztésére, a hajtáslánc-technológia fejlesztésében pedig a Renault partnere lett.

Európában már gyártanak is

A Geely Auto Group több vezető márkát is irányít, köztük a Geely Auto, a Lynk & Co és a Zeekr márkákat, továbbá a malajziai nemzeti autógyártó PROTON globális stratégiai partnere. A Lotus luxus sportautómárkában többségi részesedéssel rendelkezik.

A Geely gyártóhelyeinek többsége Kínában van, de rendelkezik üzemmel Amerikában, Belgiumban, Svédországban is. Középtávon további egy vagy két gyártóhely létesítését tervezik Európában.

A Geely Auto 2025-ben – 26 százalékkal bővülve az előző évihez képest – 4,1 millió autót értékesített globálisan, ebből 3,2 millió Geely márkájú volt. Az úgynevezett NEV (új energiával hajtott) járművek száma elérte a 2,29 milliót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik