A pártok számára a választási kampány célja egyértelmű: több szavazatot szerezni ellenfeleiknél, és győzni. A politikai térben azonban nem csak a politikusok és pártjaik számára kiemelt ez az időszak. A közvélemény-kutatók ilyenkor több mérést végeznek, nagyobb a figyelem rajtuk, a politikai újságírók több hírt, elemzést, riportot, videót készítenek, az újságok támogatói és előfizetői kampányokat indítanak, a politikai véleményiparban pedig a társadalomtudósok, kommentátorok, tartalomgyártók és az elemzők iránt is megnő a kereslet, illetve azon részüknek, akik piaci bevételekből élnek, kifejezetten érdeke is kihasználni ezt a megnövekedett figyelmet.
Azt gondolhatnánk a több kutatás, tartalom, elemzés önmagában gazdagítja a közéletet, a több anyagi és figyelemgazdasági erőforrás növeli a közélettel töltött időt a kínálati és a keresleti oldalon is, mindez pedig kiterjeszti a kollektív politikai szabadságunkat. Ez azonban nem feltétlenül van így. A közvélemény-kutatások esetében például jól ismert az a csordajelenség, amelyet elsősorban a kockázatkerülés okoz a választásokhoz közeledve egyre nagyobb téttel bíró mérések esetében.
A jóval szubjektívebb politikai véleménybizniszben még nehezebb kimutatni azokat a hatásokat, amelyek a választáshoz közeledve a vélemények sokszínűsége ellen hatnak, mégis azt gondolom, hiba volna figyelmen kívül hagynunk ezt a jelenséget. Egy részét a csordásodásnak tekinthetjük organikusnak, hiszen a kampány önmagában erősen polarizálja a közvéleményt. De ezen túl is megjelennek korlátozó tényezők – például az óvatosság – a független véleményformálók között is. Ennek több oka van.
