Hitlert és a nácikat gyakran mitikus szörnyetegként vagy pszichopata bűnözőkként ábrázolják. Ön viszont épp arra próbál emlékeztetni, hogy bizonyos szempontból a rendszer vezetői és kiszolgálói is hétköznapi emberek voltak, és így is kellene megértenünk őket. Miért fontos „humanizálni” a nácikat?
Kultúra
„Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
TORSTEN SILZ / ddp images / AFP
TORSTEN SILZ / ddp images / AFP
Goebbels tudta, hogy hazudik, Trump viszont nem képes különbséget tenni igazság és hazugság között – állítja Richard J. Evans, a náci korszak egyik legjelentősebb kutatója, aki szerint a párhuzamok mellett a különbségeket is fontos hangsúlyozni, ha a mai politikát a Weimari Köztársaság széthullásához hasonlítjuk. Évtizedekkel a nagy sikerű Harmadik Birodalom-trilógiája után ő is részben azért tért vissza a nácik tanulmányozásához, hogy jobban megértse az autokráciák felemelkedésének okait. A Scolar Kiadó gondozásában megjelent Hitler embereiben a „Führer” mellett Göring, Goebbels, Himmler, Eichmann, Leni Riefensthal és még bő másfél tucat történelmi alak életútjából igyekszik feltárni, kik voltak a nácik és hogyan gondolkodtak. De vajon mit árul el a tény, hogy Ernst Röhm, a rohamosztagosok vezetője egész jól zongorázott? Máshogy alakul a történelem, ha Hitler sikeressé válik festőként? Miért hazugság legtöbbször a nácik által előadott „parancsra tettem” védekezés? És mit lehet tenni az „alternatív tények” fénykorában a történelemhamisítás ellen? Interjú.
Ajánlott videó
- 09:34 Hamarosan a Holdba csapódik a SpaceX rakétája
- 09:31 Három és fél év börtönt az üzletvezetővel harcoló csokirablóra – videó
- 09:26 Hiába fújták vissza, háromszor is kihagyta a tizenegyesét egy csatár
- 09:22 Lázár János: Nagy vereséget szenvedtünk, a vezetésnek két felelőssége van
- 09:20 Jól indította az évet a magyar gazdaság az Orbán-rendszer utolsó GDP-számai szerint
- 08:53 A választási vereség miatt lemondott Miskolc fideszes alpolgármestere
- 08:50 Az NKA szakmai és pénzügyi beszámolót kér be a támogatottjaitól
- 08:40 „Ezen a szinten teljesen elfogadhatatlan hiba” – Arteta élesen bírálta a tizenegyest visszavonó játékvezetőt
- 08:39 Mészáros cégcsoportjának vezetője: Nyugodtan rám lehet rúgni az ajtót, de egyszerűbb, ha kopogtatnak
- 08:39 Kvíz: mennyit tudsz Az ördög Pradát visel 1. részéről?
- 08:12 Rejtett útvonalat találtak a Marsra
- 08:01 A Tisza Párt nem vesz részt határon túli párt alapításában, állítja az alelnök
- 07:53 Háziorvoshoz küldték a hányásra és erős hasfájásra panaszkodó beteget a sürgősségiről, másnapra meghalt
- 07:51 Nézők nélküli stadionban köszön el az élvonaltól a DVTK
- 07:54 Medvét videóztak egy borsodi falu közelében
- 06:35 Magyar Péter az EU-s pénzek lehívásáról: Az uniós intézmények vezetői minden támogatást megadnak
- 06:42 Elutasították Delhusa Gjon 2,5 milliós keresetét Újbuda alpolgármestere ellen
- 17:04 Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják Sára Botond főispánt
- 19:30 60 éves korában öngyilkos lett Peter Falk lánya
- 16:30 56 év az Ovális Irodában: képeken Károly király látogatásai a legfontosabb elnöki szobában
- 06:30 A Porschéra menekült a futár a kutyák elől – nem kell megtérítenie a több ezer eurós kárt
- 07:53 Háziorvoshoz küldték a hányásra és erős hasfájásra panaszkodó beteget a sürgősségiről, másnapra meghalt
- 07:40 A hónap utolsó napján bal lábbal kelt fel a forint
- 03:40 Egy napon fejezték le Zrínyit, Nádasdyt és Frangepánt
- 18:57 Rainer M. János: Még mindig van értelme az ügynökakták nyilvánosságának
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
