[FN] Hogy mi történik a számos visszaélésre gyanút adó tényezők kivizsgálásával? Nem tudjuk - folytatta Pokorni. "A második fordulót megnyertük, de hogy ez elegendő-e arra, hogy a polgári erők kormányt alakítsanak, azt Magyarországon senki sem tudja. Fontosnak tartom az MDF elnökének azt a bejelentését, hogy kérdéses, a Fidesz-MDF összefogás így folytatja-e a munkáját, vagy közös frakciót alakít - ez még az előttünk álló napok döntése. Az bizonyos, bármi is lesz, ebben az esetben a legtöbb mandátummal rendelkező frakció a polgári összefogás frakciója lesz. De bárhogy is történik a következő napokban, az utolsó szavam ugyanaz, mint az első, hogy aki átélte, velünk együtt végigcsinálta ezt a két hetet, aki ott volt a Kossuth-téren érezhette azt, hogy olyan erő mutatkozott meg, hogy se a Fidesz, se az MDF nem az, ami volt. A polgári Magyarország nem csak utakban, hidakban, nemcsak béremelésekben ölt testet, hanem egy olyan politikai erő jelent meg, amely bizonyosan összeforr, és bizonyosan együttmarad."
Nem a párt a fontos, sokkal fontosabbat kellett mérlegelniünk: milyen lesz családunk, közösségünk jövője. A párt csak eszköz, az a fontos, ami közben születik. És az elmúlt négy esztendőben olyan dolog született meg, aemi sioha tüöbbet nem szünhet meg. Az elmúlt négy évben látható, tudható, hogy megszületett, testet öltött, az erős, gyarapódó, szaabdad polgári Magyarország.
Ajánlott videó
- 14:06 Vadon Jani is Heti Hetes-szereplő lesz, ezért mondott igent az RTL-nek
- 13:59 Jönnek a reggeli fagyok: így védhetjük meg a gyümölcsfákat
- 13:58 Hadházy Ákos nagyon kiakadt a Kúriára
- 13:50 Kanye West brit zsidókkal akar találkozni, hogy csitítsa a londoni fesztiválbalhéját
- 13:38 Újabb Heti Hetes szereplőt jelentettek be: Hajós András örülhet neki a legjobban
- 13:37 „Láthatatlan kezek irányítanak” – a Real Madrid TV a Barcelona győzelme után ment neki a játékvezetésnek
- 13:31 Alkonyi Zalán: A pánik jelei érzékelhetők az MCC-ben
- 13:22 Érkeznek a kedvezményes villanyszámlák, ezt a sort kell rajtuk keresni
- 13:15 Újabb bizonyítékot találtak a torinói lepel eredetisége ellen
- 13:12 Nagy a baj az Apple-nél: tovább csúszhat a legdrágább iPhone megjelenése
- 13:11 Így akadályozható meg, hogy túl magasra nőjön a paradicsom- és paprikapalánta
- 12:54 Szektorbezárást kapott a Nyíregyháza labdarúgócsapata
- 12:47 Mi ez a mese az oroszlánról és az egérről, amit Orbán említett Putyinnak?
- 12:39 Dióssy Klári visszatér a Ridikülbe: először beszél súlyos betegségéről
- 12:46 Sokan hibáznak: ezek a gyümölcsök is hozzájárulhatnak a plusz kilókhoz
- 04:35 Kvíz: ismered a magyar sport sztárpárjait?
- 10:04 New York-i kiküldetést és „filmes karriert” is felajánlott Szalay-Bobrovniczky Kristóf Pálinkás századosnak, ha cserébe nem tálal ki a Honvédségről
- 06:30 JD Vance Magyarországon: Orbán miniszterelnök megmentési kísérlete
- 08:56 MCC-Kutató: A kampány utolsó hónapjaiban rendkívüli nyomást helyeztek rám, hogy Fidesz-propagandát írjak
- 11:28 „Bármiben, amiben segítségre lehetek, rendelkezésre állok” – a Bloomberg nyilvánosságra hozta Orbán és Putyin tavaly októberi telefonbeszélgetésének leiratát
- 08:00 Nagyinterjú Magyar Péterrel: „Már zajlik a rendszerváltás”
- 11:38 „500 millió eurónyi szándékos kárt okoztak a cégcsoportunknak” – Bige László nyílt levélben üzent Lázár Jánosnak
- 08:38 JD Vance: Brüsszel tönkre akarja tenni Magyarországot, mert utálják Orbánt
- 09:45 „Én javasoltam nekik a szlogent, hogy ígérjenek rá a Tiszára” – mondja állítólag Debrecen alpolgármestere a Jobbik jelöltjéről egy hangfelvételen
- 07:27 Mészáros Lőrinc cége is szóvá tette, hogy problémák vannak az építőanyaggal, amit Orbán Győzőék szállítanak a Budapest-Belgrád vasút építéséhez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
