Light

A selfie-mániás lány az internet új sztárja – videó

Több mint egy percig fotózgatta magát fürdőruhában, a legidiótább pózokban.

Él a világon egy – valószínűleg kanadai – lány, aki a legutóbbi hétvége előtt még aligha sejtette, hogy híres lesz. Na, nem a klasszikus értelemben híres, hiszen (egyelőre?) nem tudjuk a nevét, és más vele kapcsolatos információval sem rendelkezünk.

Úgy került a figyelem középpontjába, hogy megpróbált lőni magáról néhány selfie-t. Vélhetően pár tucatot, de az sem kizárt, hogy több mint százat.

Egy másik – szintén ismeretlen – nő észrevette, ahogy a lány majomkodik a telefonnal; komótosan előkotorta a saját mobilját, elindította a felvételt, és még így is maradt több mint egy perce, hogy a folyamat jelentős részét rögzítse.

A kommentekből kiderül, hogy a végtelen selfie-sorozat vegyes érzelmeket váltott ki az emberekből. Van, aki szerint ilyen lett az egész társadalom; mások szerint vicces, amit a lány csinál, de haragudni azért nem kellene rá; és olyanok is vannak, akik szerint a selfie-királynőt rögzítő nő sem normális, hogy több mint 1 percet arra szánt az életéből, hogy egy vadidegenről felvételt készítsen.

A vélemények megoszlanak, de az tuti, hogy a videó őrületesen népszerű lett: október 10-én került fel a YouTube-ra, azóta több mint kétmillió (!) felhasználó nézte meg, ahogy egy lány a legkülönbözőbb pózokban fotózgatja magát. És persze, hogy máris készült paródiaverzió is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik