Light

Újabb orangután kölyök született a FÁNK-ban

orángután kölyök (orángután kölyök, )
orángután kölyök (orángután kölyök, )

Az anya, Jula, és a lánybébi, amely még nem kapott nevet, jól vannak, nincs szükség mesterséges nevelésre. Sőt, aki türelmes, az láthatja is már a kismajmot.

Újabb orangután kölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A jövevény kislány, és egy kis szerencsével már most is lehet látni, amint az anyaállat, Jula bundájába csimpaszkodik. A szumátrai orangután kritikusan veszélyeztetett állatfaj, így a szaporulatnak komoly természetvédelmi jelentősége is van.

Egy hete született a majombébi

Idén már másodszorra született orangután kölyök a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Ezúttal Jula, a tavaly márciusban Münchenből érkezett, 12 éves nőstény adott életet egy apróságnak. A kicsi november 24-én látta meg a napvilágot, s kis szerencsével már most láthatja őt a nagyközönség. Ehhez persze némi türelemre is szükség van, mert az anyaállat az első napokban annyira babusgatja a kölyköt, hogy sokszor alig látszik belőle valami. Az állatgondozók megfigyelése szerint a jövevény ezúttal kislány, nevet azonban eddig még nem kapott. A kölyök és az anyaállat is egészségesnek tűnik, s Jula rendesen gondozza is a kicsit. Így várhatóan nem lesz szükség mesterséges nevelésre.

Ige népszerűek

Az orangutánok két faja közül Budapesten a szumátrai orangutánokat (Pongo abelii) mutatják be. A most született kicsivel együtt összesen hat egyed él a magyar főváros állatkertjében. Szerencsére a szaporulat elég rendszeresnek mondható, hiszen idén szeptemberben már született egy kölyök, 2010-ben két, 2000-ben egy születés volt, sőt az 1990-es években is számos alkalommal születtek orangutánok Budapesten. Az újabb és újabb kis orangutánok nemcsak azért fontosak, mert a nagyközönség körében az ifjú emberszabású majmok különösen népszerűek, hanem azért is, mert az orangutánok kritikusan veszélyeztetettek, így minden újabb szaporítási eredmény egyúttal a faj fennmaradásának esélyeit is növeli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik