Belföld

Hiller és Czeglédy is függetlenként jelentkezett be a választásra, míg az MSZP lehet, nem is indul, utóbbit pedig a DK mutatta be

Marjai János
Czeglédy Csaba függetlenként, de a DK támogatásával indul a választáson.
Marjai János
Czeglédy Csaba függetlenként, de a DK támogatásával indul a választáson.
Az MSZP választmányi elnöke eddig ötször nyerte meg a pesterzsébeti körzetet, míg az „Ördög ügyvédje” perben elítélt politikus 2022-ben kikapott Szombathelyen.

Miközben az MSZP még nem döntötte el, hogy induljon-e az áprilisi választáson, addig Hiller István választmányi elnök már be is jelentkezett független jelöltként a Nemzeti Választási Irodánál (NVI). Hiller a múlt héten jelentette be, hogy újraindul az általa eddig ötször megnyert pesterzsébeti egyéni választókörzetben. Azt mondta, azért indul el a parlamenti választáson, mert komolyan veszi azt, hogy más emberek érdekét képviselni nemes dolog.

Az NVI honlapjáról kiderül, hogy Czeglédy Csaba is független jelöltként regisztráltatta magát a szombathelyi központú Vas megyei 1-es körzetben a választásra.

A jelenleg szombathelyi önkormányzati képviselőként dolgozó Czeglédy már 2024-ben jelezte egy, a szociális helyzet mélyrepülését firtató bejegyzésben, hogy gondolkodik a 2026-os rajthoz álláson. A politikust, aki 2019-ben a DK, 2024-ben pedig a DK, az MSZP és a Párbeszéd EP-listáján szerepelt, a DK kongresszusán a párt által támogatott független indulóként mutatták be.

A politikus a hatpárti ellenzéki jelöltjeként 2022-ben 40,2 százalékot ért el, így alulmaradt a kerekítve 50 százalékot szerző fideszes Hende Csabával szemben.

Czeglédy Csabát 2025-ben bűnösnek találták a Borkai Zsolt korábbi győri fideszes polgármester szexfelvételeivel kapcsolatos „Ördög ügyvédje” perben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik