Belföld

1,5 milliárd forintból újítják fel a 150 méteres szakaszt, ami miatt több mint egy éve lezárták a Veszprém-Ajka vonalat

A MÁV vezérigazgatója a lezárt szakasz átadását korábban tavaly nyárra ígérte, de most kitart amellett, hogy idén nyárra felújítják.

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója azt mondta, hogy az idén nyárra tényleg elkészül annak a 150 méteres vasúti szakasznak a felújítása, ami aláázás miatt 2024 decembere óta le van zárva az Ajka és Veszprém közötti vonalon.

Hegyi az Index műsorában elmondta, lezárult a szerződést akadályozó jogvita, kedden a MÁV Pályaműködtetési Zrt. és a GySEV Zrt. szerződést köt a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel, így a munkaterületet a napokban átadják, és megkezdődhet a kivitelezés. Hozzátette, hogy a 150 méteres szakasz másfél milliárd forintos beavatkozást igényel, amihez közbeszerzést kellett kiírni.

A mostani adatok alapján – az előrehaladás alapján megalapozottan mondom –, hogy idén nyáron elkészülünk vele

– mondta Hegyi, miután szembesítették azzal, hogy korábban a szakasz újranyitását tavaly nyárra ígérte. A vállalkozónak a szerződéskötéstől számított 114 napja van a forgalomba helyezésre, tette hozzá.

Az Ajka ás Veszprém közötti vonal szóban forgó szakaszát 2018-ban már felújították egyszer, mielőtt katasztrofális állapota miatt 2024-ben újra lezárták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik