Tudomány

Csákánnyal tüntettek a román parlament előtt

Az Greenpeace-aktivisták a román bányatörvény módosítása, valamint a verespataki bányaberuházást elősegítő jogszabálytervezet ellen is tiltakoztak, amelyek jelenleg a román parlament asztalán vannak.

A tüntetők “bányaterületté nyilvánították” a parlament előtti füves részt, és elkezdtek árkot ásni. A csendőrség rövid idő után elvezette őket, a tüntetők nem tanúsítottak ellenállást.

Nagyjából két hónapja pedig  megrongálták a román kulturális miniszter gépkocsiját a verespataki bányaberuházás engedélyezése ellen tiltakozó tüntetők  Bukarestben, az incidensben Daniel Barbu tárcavezető nem sérült meg.

Barbu egy kulturális rendezvényen vett részt egy óvárosi kávéházban, amikor a beszélgetést megzavarták a terembe behatoló tüntetők, akik a verespataki beruházás elleni jelszavakat kiabáltak és lemondását követelték.Távozáskor, miután a miniszter beült gépkocsijába, a hangoskodók ütni kezdték a járművet, egyikük pedig – vélhetően kővel – betörte a hátsó ablakot. Rövid dulakodás után a demonstrálókat a rendőrség visszaszorította és a miniszter távozott.

Daniel Barbu az eset előtt néhány héttel úgy nyilatkozott: a verespataki kulturális örökséget nem veszélyezteti a tervezett bánya-beruházás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik