Belföld

Politikai tisztogatással gyanúsítják Molnár Oszkárt

Edelény független polgármesterét, Molnár Oszkárt, a térség országgyűlési képviselőjét politikai ellenfelei azzal vádolják, hogy az egykori fideszes párttársait különböző módszerekkel igyekszik lehetetlen helyzetbe hozni - írja az Észak-Magyarország egy interneten is terjedő levélre hivatkozva.

A napilap példaként említi, hogy a parlamenti választásokon a Fidesz színeiben ellene induló Daher Pierre-en – aki az edelényi Koch Róbert kórházat vezeti, és a Fidesz listáján országgyűlési képviselői mandátumot szerzett – különböző vizsgálatokkal próbál fogást találni.

Daher Pierre a lapnak azt mondta, hogy szerinte a polgármester politikai tisztogatásba kezdett: négyszázalékos létszámleépítést kezdeményezett az önkormányzat egyik cégénél, három részre vágta a nemrégiben alakult városi oktatási központot, el akarja mozdítani a helyéről a szociális központ vezetőjét, és a városi TV ügyvezetőjét is szeretné elbocsátani.

Molnár Oszkár minderre úgy reagált, hogy „szó sincs boszorkányüldözésről”, a városi intézményeket időnként át kell világítani, meg kell vizsgálni a gazdálkodásukat.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik