A kormány február 23-i hatállyal összesen 187 milliárd forint zárol. Az intézkedés legnagyobb vesztese a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, amelytől 39 milliárd forintot vonnak el, ezt 34,9 milliárd forinttal a Belügyminisztérium, majd a 26,3 milliárddal a Honvédelmi Minisztérium követi. A rendelet szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is érinti a spórolás, ott 13 milliárd forintot zárolnak.
A nyugdíjbiztosítási és az egészségbiztosítási szerveknél és a központi kezelésű előirányzatoknál ez a lépés összesen 2,1 milliárd forint lesz. A kormány több alap költségvetését is megnyirbálja: a Munkaerőpiaci Alapét 16 milliárd forinttal, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapot és a Nemzeti Kulturális Alapot összesen 10 milliárd forinttal kurtítanák, a Nemzeti Földalapból pedig félmilliárdot zárolnak. Emellett a fővárosi és megyei kormányhivatalok földhivatalának, a Magyar Nemzeti Közlekedési Hatóságnak, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalnak összesen 3,08 milliárd forintot kell befizetniük a büdzsébe.
A kabinet maradványtartási kötelezettséget is elrendel, a nemzetgazdasági miniszternek 2011. április 15-ig kell elkészítenie az erre vonatlozó előterjesztést. Továbbá azt javasolják a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának és a Magyar Energia Hivatalnak, hogy együtt takarítanak meg 564,6 millió forintot.
Ezek az intézkedések összesen 237 milliárd forintos megtakarítást jelentnek. A 250 milliárd forinthoz szükséges fennmaradó összeghez még szükség van törvénymódosításra is, ez összesen 12,7 milliárd forint összegben érinti az Országgyűlés alá tartozó szervezetek és a közmédia támogatásának csökkentését.
A határozat ugyanakkor elrendeli, hogy az egyes szerveknél melyek azok az előirányzatok, amelyek mentesülnek a zárolás alól. Többek között egyes egyházi és kisebbségi ügyek, az EU-elnökség kiadásai, a kollégiumi támogatások és a népszámlálás tartozik ide.
Azt is belefoglalták a stabilitási tartalék érdekében – amelyből a rendkívüli eseményeket finanszírozzák –, hogy módosítsák az államháztartási törvényt. A tervek szerint általa majd egy új stabilizációs tartalék előirányzatot képezhetnek.