Kultúra

Végig eszik, isszák a fesztivált – kötelességből

Folyamatosan vizsgálják a fogyasztóvédelmi ellenőrök a Sziget vendéglátóipari egységeit, eddig egy esetben indítottak hatósági eljárást – mondta Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője csütörtökön Budapesten a fesztivál helyszínén az MTI-nek.

Hétfő óta összesen 79 vendéglátóipari egységet ellenőriztek próbavásárlásokkal a fesztiválon, és mindössze egy esetben fordult elő, hogy nem adott nyugtát a kereskedő, ami miatt hatósági eljárást indított a hivatal – ismertette a tapasztalatokat az NFH szóvivője. Hozzátette: az ellenőrzések egynegyede során a helyszínen pótolható kisebb hiányosságok fordultak elő, jellemzően az árak vagy a üzemeltető adatainak feltüntetésével kapcsolatban.

A szóvivő kiemelte: a pozitív eredmény annak köszönhető, hogy a fesztivál indítását megelőzően, az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén is tájékoztatást tartottak a fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársai a kitelepült vállalkozóknak.

Az NFH szóvivője felhívta a figyelmet: az ellenőrzések folyamatosak vasárnap estig, a fesztivál végéig tartanak. A hatóság munkatársai nappal és éjszaka is dolgoznak, ellenőrzik a nyugtaadást, a mennyiséget, az árfelszámítást és a vásárlók tájékoztatását. Öt állandó ellenőrpáros dolgozik folyamatosan a fesztiválon, közölte az MTI érdeklődésére megjegyezve, hogy kiemelt időszakokban, hétvégén még többen vesznek részt a munkában.

A fogyasztóvédelem ellenőrzi a mutatványos berendezések biztonságos üzemeltetését és megfelelő dokumentációját is – mondta el Fülöp Zsuzsanna. Hozzátette: eddig kilenc berendezést vizsgáltak, két helyen hiányzott a szükséges dokumentáció. Az üzemeltetők önként felfüggesztették az emelőszerkezetes darumadár és az ember nagyságú felfújható labda működtetését.

A hatóság a fiatalkorúakat védő jogszabályok betartását is ellenőrzi, fiatalkorú próbavásárlók bevonásával – tájékoztatott a szóvivő, kiemelve, hogy eddig nem merült fel probléma. Egy nemzeti dohánybolt található a fesztivál területén, ahol már a bejáratnál ellenőrzik a vásárlók életkorát – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik