Kultúra

Újítottak a bűnözők a Szigeten

Zsebből lopni menőbb, mint sátorból. Droggal lebukni pedig sanszosabb most, mint pár éve.

Már napok óta dübörög a Sziget, mi több, a hétvégével zárul is a tömegeket vonzó fesztivál. És ha már tömeg akad, akkor – mint tudjuk – bűnöző is. A rendőrség már több elfogásról is beszámolt. Mi most arra voltunk kíváncsiak, hogyan alakulnak a számok évről-évre, változik-e a bűnözők „ízlése” vagy éppen eredményessége.

Az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott adatok szerint a bűncselekmények száma csökkenő tendenciát mutat. Míg 2010-ben 271 eljárás indult, 2012-ben 257, tavaly pedig 203. Ezt a lassú apadást a 2011-es év töri meg valamelyest, akkor 321 bűncselekményt regisztráltak. Idén – péntek délutánig – 74 ügyben kezdtek nyomozásba.

Az elfogások száma ingadozó, négy éve 38, 2011-ben 54, a következő évben 42, 2013-ban pedig 64 ember kezére került bilincs. 2014-ben – ugyancsak péntek délutánig – összesen 45 ember hagyta el „rendőri kísérettel” a Hajógyárit. A legtöbben drog miatt ütik meg a bokájukat, ráadásul minden évben egyre többen. Idén eddig 31 embert kaptak el ezért.

Hogy mire is vadásznak leginkább a Szigeten portyázó törvényszegők, ugyancsak változó. Az elmúlt években fej-fej mellett küzdött a „legnépszerűbb módszer címéért” a sátorból lopás és a zseblopás. Úgy fest, idén a zseblopás átvette a vezetést, péntek délutánig 49 ilyen esetet regisztráltak, míg sátorból lopásból „csak” 13-at. Ezekből a bűncselekményekből is 2011-ben történt a legtöbb az elmúlt négy év során, a fesztivál végére 139 sátorból lopás és 121 zseblopás ügyében indult eljárás.

A tolvajok az ORFK tájékoztatása szerint továbbra is a mobiltelefonokra, tabletekre, fényképezőgépekre, pénzre és bankkártyákra utaznak elsősorban. Kérdeztük a rendőrséget, hogy mely ország bulizói teszik a legtöbb feljelentést, ám erre vonatkozóan nem rendelkeznek statisztikai adatokkal. A Hír24 ugyanis úgy tudja, a külföldiek – elsősorban a hollandok – közül feltűnően sok szigetlakó fordul a rendőrséghez azzal, hogy ellopták a telefonját. A többség vélhetően azért tesz így, mert otthon biztosítást kötöttek a készülékükre.

A rendőrség az idei elfogásokkal kapcsolatban csütörtökön közölte, van köztük drogkereskedő, körözött személy, de még sátortolvaj is, és – ahogy azt már említettük is – a legtöbb bilincsben távozót kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítják. Pénteken is drog miatt ütötték meg a bokájukat többen, összesen hatan landoltak a rendőrségen kábítószer-birtokás miatt.

Az adatok alapján úgy fest, hogy a bűncselekmények és elfogások között idén szűkebb az olló, mint általában. Míg például 2011-ben 321 bűncselekmény történt, de csak 54 embert kaptak el, addig idén – szintén péntek délutánig – 74 bűncselekmény kapcsán nyomoznak de már 45 törvényszegő akadt a horogra.

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal emberei is rendszeresen megjelennek a Szigeten, ők eddig némi textillel „lettek gazdagabbak”, pólókat, védjegyoltalom alatt álló ruhákat, matricákat, illetve egy nagy teljesítményű vasalót (!!!) foglaltak le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik