Belföld

Az ügyészségen a Miskolc Holding ügye

Az ügyészségen folytatódik a miskolci önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding ügye.

Mokrai Mihály (MSZP) önkormányzati képviselő, a város volt alpolgármestere csütörtökön az ügyészség helyi székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy közérdekű adattal való visszaélés vétsége miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

Kriza Ákos, Miskolc jelenlegi, fideszes polgármestere február elsején újságírókkal azt közölte: a Miskolc Holding cégei mintegy 30 milliárd forint értékű kötelezettségvállalást görgetnek maguk előtt, a hiányt egy könyvvizsgálói jelentés támasztja alá. A borsodi megyeszékhely korábbi MSZP-s vezetése ezt nem tárta a város új Fidesz-KDNP-vezetése elé a tavaly októberi választást követő átadás-átvételkor – tette hozzá.

Ezt Káli Sándor volt polgármester és Halmai Gyula, a holding menesztett vezetője határozottan és tételesen cáfolta, az MSZP pedig a könyvvizsgálói jelentés megtekintését kérte. Miután erre többszöri próbálkozás után sem nyílt lehetőség, Mokrai Mihály közérdekű adattal való visszaélés vétsége miatt feljelentést tett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik