Kultúra

Beindult a vetítés Karlovy Varyban

A csehországi nemzetközi filmfesztiválnak az idén is van magyar versenyzője.

Az I Origins című amerikai film vetítésével péntek este ünnepélyesen megnyílt a 49. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban.

Magyar filmeket is vetítenek 

A kilencnapos filmszemlén több mint kétszáz alkotást láthatnak az érdeklődők. A műsorban három magyar nagyjátékfilm is szerepel.

A megnyitón a cseh politikai és kulturális élet, valamint a nemzetközi filmvilág több híressége is részt vett. Mel Gibson, a kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, filmrendező és producer a világ filmművészetéhez való hozzájárulásáért Kristály Glóbuszt vett át.

Díszvendégként jelentek meg az I Origins főszereplői, Michael Pitt és Astrid Bergés-Frisbey, valamint rendezője, Mike Cahill.

A versenyprogramnak és a legkiemelkedőbb fesztiválos eseményeknek a Thermál szálló ad helyt. A hagyományoknak megfelelően a legnevesebb vendégek a történelmi Pupp szállodából a fürdővárosi sétányokon keresztül parádés nyitott kocsikon érkeztek a Thermálba.

Pálfi György is versenyben 

A versenykategóriába idén 13 film kapott meghívást, köztük Pálfi György Szabadesés című filmje. Az Andrea Sedlácková rendezte Fair Play című cseh film főszereplője is magyar: Bárdos Judit fiatal szlovákiai magyar színésznő.

A győztes a hagyományos fődíjon, a Kristály Glóbuszon kívül 30 ezer dolláros pénzjutalmat is kap. 

A másik versenykategóriát a dokumentumfilmek jelentik, itt a két győztesnek a hagyományos Kristály Glóbusz mellé 5000-5000 dolláros pénzjutalom jár. Az egyik díjazott a fél óránál rövidebb, a másik az ennél hosszabb filmek kategóriájából kerül ki.

A versenyfilmeket éjfélkor a felújított nyári szabadtéri színházban is megnézhetik az érdeklődők. A három éve bevezetett újdonság nap mint nap teltházas vetítéseket eredményezett.

A fesztivál programját számos szekció alkotja, köztük a Látóhatárok, Másik nézőpont, Nyugattól keletre, Függetlenek fóruma, a Variety kritikusainak szekciója, cseh filmek, de szerveznek retrospektív vetítéseket is.

Jirí Bartoska, a fesztivál elnöke szerint a szemle idei költségvetése a tavalyihoz hasonlóan mintegy 135-140 millió korona.

Közép-Európa legelső, mindmáig az egyetlen A-kategóriás filmfesztiválját 1946-ban alapították az Osztrák-Magyar Monarchia egykori fürdővárosában.

A filmmustra eredményhirdetését és a díjkiosztást július 12-én, szombaton tartják.

Tavaly Szász János A nagy füzet című alkotása nyerte a Kristály Glóbuszt Karlovy Varyban

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik