Belföld

Kilencen előzetesben a tiszabői csalás ügyében

Kilenc embert helyeztek előzetes letartóztatásba az őrizetbe vételük után pénteken a szociálpolitikai támogatással épült tiszabői lakásokkal kapcsolatos csalás ügyében - közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A megyei főkapitányság több rendbeli, bűnszövetségben, jelentős értékre elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 36 éves tiszabői férfi és társai ellen – mondta el az előzményekről Kovács Ágnes főhadnagy.

Tájékoztatása szerint a nyomozók eddig megállapították, hogy 2005 és 2009 között Tiszabőn otthonteremtési támogatás igénybevételével értékesítettek ingatlanokat. A vevőknek az esetek nagy részében szándékukban sem állt a támogatással megvásárolt lakóházakba beköltözni, nem is rendelkeztek a támogatás folyósításához szükséges 30 százalékos önerővel. A bűncselekmények elkövetésével az állami támogatás jogtalan megszerzése volt a céljuk.

Az ingatlanok valós forgalmi értéke jóval az adásvételi szerződésben feltüntetett érték alatt volt, sokszor annak mindössze a tizedét tette ki. A többgyermekeseket – akik a kellő önerő megléte esetén jogosultak lettek volna az állami támogatásra – tiszabői emberek keresték fel helyben, illetve az ország több más településén. A rászorulóknak azt ígérték, hogy elintézik a támogatást és házhoz juttatják őket. A legtöbbször azonban egyszerűen azt közölték velük, hogy mivel pénzhiány miatt úgysem tudnák igénybe venni a “szocpolt”, ők azt egy meghatározott összegért megvásárolják tőlük, cserébe a kapott állami támogatást eltették maguknak.

A nyomozás során eddig csaknem 90 bűncselekményt derítettek fel a rendőrök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik