Nagyvilág

Az USA szankciókat vetett ki iráni tisztviselőkre, akiket a tüntetések leverésével vádolnak

Sarina / Middle East Images / Middle East Images via AFP
Sarina / Middle East Images / Middle East Images via AFP

Az Egyesült Államok csütörtökön szankciókat vezetett be öt iráni tisztségviselővel szemben, akiket azzal vádolnak, hogy kulcsszerepet játszottak a kormányellenes tüntetések leverésében. Washington közölte azt is, hogy figyelemmel kíséri az iráni vezetők külföldi bankokba irányuló pénzmozgásait.

Az amerikai pénzügyminisztérium közleménye szerint szankciók sújtják többek között a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács főtitkárát, valamint az Iszlám Forradalmi Gárda és a rendfenntartó erők több parancsnokát, akiket a tiltakozások erőszakos elfojtásának „fő kitervelőiként” neveztek meg.

Az Egyesült Államok emellett szankciókat vetett ki a Fardis börtönre is, ahol az amerikai külügyminisztérium szerint női fogvatartottak „kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmódnak” voltak kitéve.

„Az amerikai pénzügyminisztérium tisztában van azzal, hogy kétségbeesetten utalják át az iráni családoktól ellopott pénzeket bankokba és pénzügyi intézményekbe szerte a világon” – mondta Scott Bessent pénzügyminiszter csütörtökön közzétett videóüzenetében, hozzátéve, hogy az iráni vezetők úgy viselkednek, mint patkányok a süllyedő hajón. „Még nem késő, ha úgy döntenek, hogy csatlakoznak hozzánk. Ahogy Trump elnök is mondta: hagyjanak fel az erőszakkal, és álljanak az iráni nép mellé” – mondta.

A pénzügyminisztérium további 18 személyt is szankciós listára helyezett, akiket azzal vádol, hogy részt vettek az iráni kőolaj- és petrolkémiai termékek exportjából származó bevételek tisztára mosásában, az úgynevezett árnyékbank-hálózatokon keresztül.

A zavargások az elszabaduló árak miatti tiltakozásokkal kezdődtek, ám azóta az egyik legsúlyosabb belpolitikai válságává nőtte ki magát a tiltakozás a rezsim 1979-es fennállása óta. Az Egyesült Államokban működő HRANA emberi jogi szervezet adatai szerint eddig 2 435 tüntető és 153 kormányhoz köthető személy halt meg.

(Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik