Belföld

Bár Gulyás Gergely bejelentette, hogy a Bászna Zrt. ellen többen is felszámolást indítottak, az illetékes bíróság tájékoztatása szerint ez nem igaz

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI
A Nyíregyházi Törvényszék szerint senki nem kezdeményezte a felszámolást. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szerint mindenki attól tart, hogy nem fog a pénzéhez jutni, ezért az érintettek kivárnak, miközben a Kósa Lajos rokonának tulajdonában álló agrárcégnél sikkasztás gyanúja miatt már nyomoznak.

A csütörtöki kormányinfón is téma volt a mátészalkai székhelyű Bászna Gabona Zrt. várható csődje, illetve a károsultak lehetséges állami kárpótlása. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt közölte, hogy a szerdai kormányülésen meghallgatták az ügyben az agrárkamara elnökét. Ez alapján Gulyás Gergely azt mondta, a társasággal kapcsolatban felszámolási kérelmeket nyújtottak be.

Mindez egybevág azzal, hogy korábban Nagy István agrárminiszter bejelentette: a kormány már az agrárvállalat felszámolásának szabályairól is döntést hozott, hogy kárpótolni lehessen a károsultakat, akiknek terménnyel vagy pénzzel tartozik a Kósa Lajos rokonának tulajdonában álló társaság.

Ugyanakkor a Nyíregyházi Törvényszék lapunk megkeresésére adott tájékoztatása szerint nem igaz Gulyás Gergely állítása, a cég felszámolását csütörtökig senki sem kezdeményezte.

A bíróság megkeresésünkre közölte:

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik