Tech

Elon Musk botrányos chatbotját ráeresztik az amerikai védelmi minisztériumra

pete hegseth, marco rubio, donald trump, fehér ház, pentagon, elon musk, grok, ai
Molly Riley/The White House via Getty Images
pete hegseth, marco rubio, donald trump, fehér ház, pentagon, elon musk, grok, ai
Molly Riley/The White House via Getty Images

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter bejelentette, hogy Elon Musk több botrányt is megélt mesterséges intelligencia chatbotja, a Grok csatlakozik a Google generatív MI-motorjához a Pentagon hálózatán belül, azzal a céllal, hogy a hadsereg minél több adatát betáplálják a fejlődő technológiába – írja a PBS.

A bejelentés mindössze néhány nappal azután érkezett, hogy a Musk tulajdonában lévő X közösségi média hálózatba beágyazott Grok globális felháborodást váltott ki, a fejlesztés ugyanis beleegyezés nélkül készített szexuális jellegű deepfake képeket valódi emberekről. Emiatt az MI-modellt több országban is betiltották, azóta viszont a fejlesztők elvileg javították a hibát.

Nem ez az első eset, hogy a Grok chatbot botrány középpontjába kerül: korábban ugyanis kiderült, hogy Donald Trump védelmében cenzúrázták a chatbotot, majd az is, hogy antiszemita, holokauszttagadó szövegeket és képeket is posztolt már az MI-modell.

Sokan megkérdőjelezik a döntést

Hamarosan a világ vezető mesterséges intelligencia modelljei minden titkosított és nem titkosított hálózaton elérhetőek lesznek a részlegünkben

– mondta Hegseth Elon Musk űrrepülési cégénél, a SpaceX-nél tartott beszédében Texasban. Azóta számos kiberbiztonsági szakértő kérdőjelezte meg a lépést, és a Terminátor-filmekhez hasonlította a lépést.

Kapcsolódó
elon musk, grok ai, x
Két ország betiltotta Elon Musk szexképeket generáló chatbotját
Elon Musk azt reagálta, hogy el akarják nyomni a szólásszabadságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik