Sport

„Folyamatosan imádkozunk, hogy a nap végére minden rendben legyen” – 12 hiányzó után megsérült a szlovén kéziválogatott kapusa is

Sameer AL-DOUMY / AFP
Klemen Ferlin volt a szlovén válogatott első számú kapusa az elmúlt három világversenyen, így a párizsi olimpián is
Sameer AL-DOUMY / AFP
Klemen Ferlin volt a szlovén válogatott első számú kapusa az elmúlt három világversenyen, így a párizsi olimpián is
Egészen elképesztő balszerencse-sorozat sújtja a szlovén férfi kézilabda-válogatottat, amelynek szövetségi kapitánya, Uros Zorman nem is tagadja, lassan csak az imádkozásban bízik a csütörtökön kezdődő Európa-bajnokság előtt.

Amint arról korábban már írtunk, nehéz helyzetbe került a szlovén férfi kézilabda-válogatott, amelyből hétfőig tizenkét játékos hiányzott.

Miha Zarabec, Mitja Janc, Jaka Malus, Matic Groselj, Tadej Kljun és Alex Vlach sérülés miatt nem vállalhatta az Európa-bajnoki szereplést, Blaz Blagotinsek és Nejc Cehte lemondta a tornát, de Nick Henigman, Matic Suholeznik, Stas Jovicic és Domen Novak ugyancsak problémával küzd, és nem tudni, felépülnek-e a január 16-i, Montenegró elleni nyitómérkőzésig.

Ugyan a szövetség megpróbálkozott a lehetetlennel, hogy az EHF engedjen újabb embereket benevezni, falakba ütközött – hiába, a szabály, az szabály. Csak azok a kézilabdázók jöhetnek szóba, akiket év végén megneveztek a bő, 35 fős keretben.

Újabb hiányzó

Kedden jött az újabb tőrdöfés: az elsőszámú kapus, Klemen Ferlin sem lehet ott az Eb-n. A Kielce játékosa az elmúlt napokban nem tudott edzeni a lábszár felső részében jelentkező fájdalom miatt, így haza kellett utaznia, hogy újabb vizsgálatokon essen át.

Ferlin volt a válogatott első számú kapusa az elmúlt három világversenyen, a 2024-es Európa-bajnokságon, a párizsi olimpián és a tavalyi világbajnokságon. A távollétében a szakvezetés Joze Baznik és Miljan Vujovic játékára számíthat.

Fiatalság, sebesség, pozitív őrület

A keret szerdán utazik Norvégiába, Uros Zorman a kedd délutáni edzésen nevezi meg a 18 fős névsorát.

„Folyamatosan imádkozunk, hogy a nap végére minden rendben legyen” – utalt az egészségügyi helyzetre a szövetségi kapitány

A megtizedelt felállástól függetlenül hangsúlyozta: mindenki, aki bevethető, rendelkezik azzal a kvalitással, hogy pótolja a hiányzókat.

Pozitívan kell előre tekintenünk. Természetesen néhány kulcsjátékosunk sérült, amit megpróbálunk majd ellensúlyozni egy mozgékony védekezéssel, és gyors átmenetekkel. A mi receptünk: fiatalság, sebesség és pozitív őrület.

Kapcsolódó
A francia Nedim Remili a 2025-ös kézilabda-világbajnokságon.
Sokk a kézi-Eb előtt: napokkal a torna előtt derült ki, hogy nem játszhat a veszprémi játékos
Nedim Remili a combjában és a vádlijában érez fájdalmat, nem játszik az Európa-bajnokságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik