Bekérették Jerevánban az orosz nagykövetet, miután Vlagyimir Szolovjov, az egyik legfontosabb putyinista propagandistája arról beszélt, hogy ugyanolyan katonai műveletet kellene indítani Örményországban, mint ami Ukrajnában is zajlik, írta a Meduza alapján a Hvg.
Épp ugyanúgy nem kell foglalkozni a nemzetközi joggal, ahogyan az USA sem foglalkozott vele a Venezuela elleni akciója idején
– mondta Szolovjov, aki szerint így lehetne megakadályozni, hogy Örményország és más közép-ázsiai köztársaságok elhagyják az orosz érdekszférát.
Ami Örményországban történik, az sokkal fájdalmasabb a számunkra, mint ami Venezuelában folyik. Örményország elvesztése hatalmas probléma. Ha nemzetbiztonsági okokból katonai műveletet kellett indítanunk Ukrajnában, akkor ugyanezen okból miért ne tehetnénk ezt meg a befolyási övezetünk más részein
– mondta.
Az örmény Külügyminisztérium a történtek után bejelentette az orosz nagykövetnek, és tiltakozójegyzéket adott át, amelyben mély felháborodásukat fejezték ki az orosz állami tévécsatornán elhangzottak miatt.
