Az idei díjátadót a Minőségi Újságírásért-díj fölött védnökséget vállaló Brit Nagykövetség épületében rendezték, a jelenlévőket Greg Dorey, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete köszöntötte. „Megtisztelő számomra, hogy az alapítvány engem kért fel a díj védnöki szerepére, hiszen a sajtószabadság és a minőségi újságírás, amelyek ügyét ez a szervezet képviseli, az Egyesült Királyságban is kiemelt fontosságot élvez – mondta köszöntőjében Greg Dorey.
A díjazottak:
Becker András, Cseri Péter, Doros Judit, Dudás Szabolcs, Élő Anita, Falusy Zsigmond, Kempf Zita, Muck Tibor, Nagy Gergely Miklós, Ónody-Molnár Dóra, Pető Péter, Szira Péter, Tamás Gábor, Ungár Tamás, Varga Attila, Zalán Eszter.
Az ünnepségen először a 2010-ben díjazott újságíróknak adták át az elismerést az alapítvány kurátorai, a zsűri tagjai, illetve Suba János, a díjat 2010-ben támogató Vodafone Magyarország Zrt. kommunikációs igazgatója, aki egyben bejelentette, hogy a cég 2011-ben is folytatja e tevékenységét, illetve együttműködnek a Minőségi Újságírásért Alapítvánnyal szakmai rendezvények szervezésében. A 2011. márciusi díjazottaknak Beke Zsuzsa, a díjat idén támogató Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs igazgatója adta át az okleveleket. Beke Zsuzsa elmondta: szeretnének valamilyen formában hozzájárulni az újságírói munka erkölcsi és anyagi elismertségének növeléséhez.
Bejelentették, hogy – a 2005 és 2009 közötti támogatási időszak után – újra csatlakozik a támogatókhoz a PricewaterhouseCoopers Kft. Draskovics Tibor vezérigazgató-helyettes elmondta: egyre kiemeltebb szerepe van a valóban minőségi újságírói tevékenységnek Magyarországon. Az üzleti kultúra fejlesztésében elkötelezett PwC szeretne rávilágítani a hiteles és tényszerű gazdasági újságírói tevékenység fontosságára is, ezért az alapítvánnyal közösen, üzleti újságírók munkáját elismerő, negyedéves díjat hoznak létre.
A 2011-es díjak átadásakor mutatták be a Minőségi Újságírásért-díj zsűrijének két új tagját, akik a 2002 és 2010 között zsűriző Bánki András és Molnár Patrícia helyére lépnek. A zsűri javaslatára az alapítvány kuratóriuma Fehér Bélát, a Magyar Nemzet újságíróját és Vizy Dorottyát, a Magyar Rádió szerkesztő-riporterét kérte fel új tagoknak.
Mészáros Antónia, a Minőségi Újságírásért Alapítvány kuratóriumának elnöke hozzátette: idén először valamely újságírói műfajban írt, 2011-ben megjelenő könyv szerzőjét is díjazzák.
