Belföld

Gyurcsány az MSZP vezetésére tör

Gyurcsány Ferenc közéleti aktivitásának elsődleges célja a Magyar Szocialista Párton belüli vezető pozíció megszerzése lehet, egy új párt alapításának lebegtetése pedig csak ennek egyik eszköze – állítják politológusok. Gyurcsánynak nincs sok ideje, ha külön úton akar elindulni.

Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője szerint a szocialisták belső küzdelme közvetve a baloldal vezető szerepéért zajlik, Gyurcsány Ferenc pedig a Demokrata Párt révén menekülő utat biztosított magának párton belüli veresége esetére; a volt kormányfő nyilatkozatai alapján ugyanis még mindig az MSZP irányításának – tagságra támaszkodó – átvételét, majd átalakítását szeretné elérni.

A szakértő szerint az MSZP egykori elnöke azért is küzd a párt irányításáért, mert az még “mélypontján is” 20 százalékos támogatottsággal és kiépített szervezettel rendelkezik, míg egy teljesen új párt létrehozásával ez a pozíció sokkal nehezebben lenne biztosítható. Juhász Attila ugyanakkor azt is aláhúzta, hogy a Demokrata Párt létrehozása az MSZP szakadására is minden eddiginél nagyobb esélyt mutat, és megnyithatja az utat a párt további feldarabolódása előtt.

Gyurcsány Ferenc az MSZP törzsszavazói táboránál szélesebb kört kíván megszólítani, de az erősen kérdéses, hogy a jelenleg többségében passzív és bizonytalan választók számára mennyire vonzó a volt kormányfő – fejtegette a Political Capital vezető elemzője. Hozzátette: jelenleg nincs olyan kutatás, amely szerint Gyurcsány Ferenc népszerűsége növekedett volna ebben a körben, amit az is jelez, hogy a nyilvánosságban a nem kormánypárti véleményformálók körében is nagy a volt kormányfő elutasítottsága. Juhász Attila megjegyezte továbbá, hogy Gyurcsány Ferenc esetleges új pártja – a Jobbik és az LMP éles szembenállása miatt – az ellenzéki oldalon is könnyen teljes elszigeteltségbe kerülhetne.

Kern Tamás, a Századvég Alapítvány tudományos főmunkatársa szerint érthető Gyurcsány Ferenc MSZP megújítására való törekvése, hiszen a párt számos területen, így például szervezeti, programalkotási, valamint vezetői és hitelességi szempontból is változtatásra szorul. A Századvég munkatársa azonban kijelentette, szerinte erre a volt kormányfő nem lehet alkalmas, hiszen az MSZP jelenleg is fennálló hitelességi deficitje nagyrészt éppen a “legelutasítottabb politikusnak” számító Gyurcsány Ferencnek tudható be.

Kiemelte: Gyurcsány Ferencnek most kell tisztáznia, szüksége van-e új párt alapítására, hiszen ha ezt később, akár egy év múlva kell megtennie, akkor talán már túl kevés ideje maradhat a választásokra történő sikeres felkészülésre. Kern Tamás szerint a volt kormányfő ebben az esetben elsősorban az idősebb, baloldali szavazók, valamint az értelmiség egy részének voksára számíthatna.

Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója szintén azon a véleményen van, hogy Gyurcsány Ferenc számára a pártalapításnál előnyösebb forgatókönyv lenne, ha sikerülne újra megragadnia az MSZP kormányrúdját. Szerinte ezt támasztja alá, hogy egy új párt alapítása és esélyessé tétele milliárdos nagyságrendű befektetést jelent, aminek megtérülése ráadásul meglehetősen bizonytalan, másrészt az “ország egyik legnépszerűtlenebb politikusának” számító Gyurcsány Ferenc, elsősorban az MSZP tagságán és törzsszavazói bázisán belül örvend még mindig viszonylag szilárd népszerűségnek.

A Magyar Progresszív Intézet vezetője éppen ezért taktikai lépésnek tartja Gyurcsány Ferenc részéről a pártalapítás felvetését, hiszen szerinte a szocialista párt vezetése is világosan láthatja, hogy a volt miniszterelnök esetleges kilépése csökkentené az MSZP támogatottságát. Az elemző ezzel együtt úgy gondolja, hogy egy újonnan alapított Gyurcsány-pártnak nem jelentene problémát az új politikai formációk számára kulcsfontosságú ismertség megszerzése, hiszen a volt kormányfő megnyilvánulásait a mai napig élénk médiafigyelem kíséri.

Magyar Kornélia megjegyezte továbbá, hogy Gyurcsány Ferenc fellépésének sorsa a Sukoró-ügyben indult vizsgálattól is függ, hiszen amennyiben tartósan gyanúsítottként marad a hírek szereplője, akkor hosszú időre befagyaszthatja köztársaságvédőnek mondott küzdelmét, de ha sikerül “politikai mártírként, koncepciós eljárás áldozataként” pozicionálnia magát, akkor javíthat megítélésén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik