Belföld

Orbán 2020-ra vizionálja az eurót

Az MTI értesülése szerint a miniszterelnök egy kérdésre válaszolva Frankfurtban kijelentette: van esély arra, hogy 2020-ig teljesülnek az euró magyarországi bevezetésének feltételei.

Orbán Viktor a magyar gazdaság- és pénzügypolitika fő irányairól, a gazdasági és politikai reformintézkedésekről tartott előadást Frankfurtban.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kiemelte, hogy a németországi pénzügyi befektetők és a különböző cégek képviselői előtt a magyar kormányfő megismételte, hogy 2014-re az államadósság szintjét 65-70 százalékra csökkentjük. Orbán Viktor utalt arra is, hogy az úgynevezett foglalkoztatási aktivitási rátát jelentősen növelni kell, mégpedig a jelenlegi 55 százalékról először 65 százalékra, majd 75 százalék körülire.

A magyar kormányfő németországi látogatásának második napján az európai pénzügyi világ központjának számító Frankfurt városában – akárcsak előző este Berlinben – a Deutsche Bank rendezvényének vendége volt. Ezúttal azonban kisebb, mintegy 60 fős, de kifejezetten szakmai, mégpedig pénzügyi és gazdasági szakemberekből álló közönség előtt szólalt fel.

A miniszterelnök szóvivőjének tájékoztatása szerint Orbán Viktor elmondta, hogy az előző nyolc év kormányzása miatt 2010-re az állam a gazdaság tehertételévé vált. Ezért – mint hangsúlyozta – komoly átszervezést kell végrehajtani. Ennek jegyében került sor Európa legegyszerűbb adórendszerének kialakítására, csökkentettük a társasági adót, és folyamatosan szorítjuk vissza a vállalatokat terhelő bürokráciát és adminisztrációt.
A miniszterelnök hangsúlyozta, jó esély van arra, hogy a következő évek sikerszereplője ismét Közép-Európa legyen. Ennek stabilitásában Magyarország kulcsszereplő – értékelte a magyar kormányfő.

Az MTI értesülése szerint az előadást követően, az euró bevezetését firtató kérdésre válaszolva a miniszterelnök utalt arra: ehhez teljesíteni kell a maastrichti feltételeket, ugyanakkor szükség van egy versenyképes Európára és egy versenyképes Magyarországra is. Mindennek alapján lehetségesnek tartotta, hogy a szükséges feltételek 2020-ig teljesülnek, és az euró bevezetése megvalósulhat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik