Nem túl szép a karácsony, gondolom a taxiban.
Éppen a Níluson megyünk át. Tejes köd burkolja a panelházakat, az étteremként működő állóhajókat a folyó két oldalán. Lebeg a víz felett, mint Isten lehelete, csak tele van szén-monoxiddal meg homokkal.
2025 éve csillag mutatta az utat. Most a taknyos köd. Jobb, ha felhúzom az ablakot.
A karácsony Egyiptomban egyébként munkanap. Ez kiderül, mire elhagyjuk a belvárost. Imbabánál beáll a forgalom. Remeg a benzingőz a levegőben, a kerület dolgozni indul. Annyian laknak itt, mint Magyarországon.
A négysávos út mellett feketék a házfalak. A Szent Szív templom falai is azok.
A vaskapu előtt ülő rendőrök nyitják a kordont.
Teckie atya lelkigyakorlaton van. Iszunk egy kávét, amíg végez. A 69 éves eritreai mosolyogva vezet be a plébániára.
„Indultam volna Kartúmba, de kitört a háború” – mondja. „Nem mehettem Szudánba, cserébe Szudán jött hozzám.”
A 2023-ban kitört polgárháború óta másfél millió szudáni menekült érkezett Egyiptomba, az éhezés és a népirtás elől. Hozták magukkal a törzsi hovatartozásukat, a vallásukat. Mást nem nagyon.
„Még mindig főleg nőkből és gyerekekből áll a közösség?”
„Férfiak is vannak, de kevesebben.”
„Hogy áll a hazatérés?”
„Nem érezzük.”
A Szudáni Hadsereg az idén visszafoglalta Kartúmot. Ellentétben a Gyorsreagálású Támogató Erőkkel (lánykori nevén: Dzsandzsavíd), mely szellemvárossá tette Darfúr tartomány fővárosát, az előbbi nem csak arab törzsekből szerveződik. Nem erőszakolják meg és lövik le a nem muszlimokat. Vagy nem mindig. Egyébként egész Szudánban éhínség van.
