Belföld

Köcsögöző kontra az Úr

„Addig jár a köcsög a kútra, amíg el nem törik” – mondta egy jobbikos (én ugyan le nem írom a nevét) a minap a parlament kulturális és sajtóbizottságban az úgynevezett Alföldi-ügy kapcsán. Szavai nem robbantak bombaként, pedig ne legyünk szemérmesek, az ismert közmondás félreidézése tudatos volt, hiszen azt megismételte az Echo Tv-ben is. Vélemény.

Egy kevésbé beteg országban ez jobban kiverné a biztosítékot, mint az, hogy egy színigazgató mit kíván egy újságírónak, aki úgy kritizál egy darabot, hogy nem is látja. (Az ő szavaival sincs minden rendben, hibázott. Nőnek nem mond ilyet az ember, ha nem ló nyerített a gyerekszobában.)

„Addig jár a köcsög a kútra, amíg el nem törik”

Ez viszont fenyegetés, amiért biztos be lehet perelni majd meg minden, de nem ez a lényeg. (A nemzeti radikális képviselőt egy éve – még Réthelyi Miklós miniszterjelölti meghallgatásán – a testület elnöke, L. Simon László mértéktartásra intette, amiért Alföldi Robertának nevezte a Nemzeti direktorát).

A 3. percnél kezdődik az interjú

L. Simonnak most is igaza volt abban, hogy a testület számára nincs Alföldi-ügy. A köcsögöző képviselőből viszont neki kellett volna botrányt csinálnia. Meg mindenki másnak, aki ott volt, és végighallgatta a fiatalembert, aki úgy ment neki az Alföldi rendezte darabnak, hogy nem is látta. Ebből lehetett volna parlamenti purparlét csinálni, megkérni a szintén jobbikos Pörzse Sándort, ha már valakinek mindenképpen ki akarja mosni a száját és lehúzni a klotyón, akkor azt kezdje párttársával. De nem, a Fidesz elhatárolódott Alföldi és Pörzse szavaitól, a köcsögözőtől nem.

Nagy baj, hogy nem álltak fel és hagyták ott. Nagy baj, hogy most írok róla, mert éppen ez a célja. Üggyé válni. Nemzetivé. Kell a szóbeszéd neki, mint a falat kenyér. Egyébként mit tudna felmutatni? Ígéreteket? Ugyan! Még sok idő kell, hogy rajta számon kelljen ilyesmit kérni. Elfogadták demagógnak, populistának, aki ellenzékben látványosan aggódhat nemzetért és Nemzetiért.

Van öröm, emberi is a történetben

Nem a jobbikoséban, hanem Alföldiében. Le a kalappal Blaskó Péter előtt, aki valódi konzervatívként most kiállt direktora és az általa vezetett Nemzeti Színház mellett. Blaskó sok mindenben nem ért egyet Alföldivel, más világnézeti alapon szemlélik az élet dolgait, de nagyszerűen tudnak együtt dolgozni. Ennek bizonyítéka éppen Az ember tragédiája, amelyben Blaskó az Úr szerepét játssza. Az Úr pedig azt mondja, hogy nem lesz attól senki jobb magyar, meg keresztény, ha „köcsögözik” és „liberálisozik”. Szerintem még abban is igaza van Blaskó Péternek, hogy bocsánatot kellett volna kérnie Alföldinek. Hogy nem tette – ez az ő gyengesége, de mit sem változtat azon, hogy ezért nem csapható el. Ha a miniszter mégis megteszi, akkor az azt jelenti, hogy Réthelyi Miklós elfogadja a Jobbik szereposztását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik