Kultúra

Meghalt a The Cure gitárosa, Perry Bamonte

armony Gerber / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
armony Gerber / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
65 éves volt.

Meghalt Perry Bamonte, a The Cure gitárosa és billentyűse – közölte a zenekar. A honlapjukon közzétett közlemény szerint „rövid betegség után, karácsony idején, otthon” halt meg a brit zenész, akit sokan Teddynek hívtak.

Csendes, elmélyült, intuitív, kitartó és rendkívül kreatív volt; »Teddy« melegszívű és meghatározó része volt a The Cure történetének.

Bamonte 1984-től a The Cure turnéstábjának tagja volt, majd 1990-ben, Roger O’Donnell billentyűs távozását követően kérték fel, hogy csatlakozzon a zenekarhoz, amelyben aztán gitározott is, többek között olyan dalokban, mint a Friday I’m In Love, a High és A Letter To Elise.

Az ezt követő másfél évtizedben több mint 400 koncerten lépett fel a zenekarral, amelynek 2005-ig volt a tagja. 2019-ben iktatták be a Rock and Roll Hall Fame-be, majd 2022-ben újra csatlakozott a zenekarhoz, amellyel ismét turnéztak.

Bamonte emellett a Love Amongst Ruin nevű szupergroup basszusgitárosa is volt, amelyben a Placebo egykori dobosa, Steve Hewitt, is közreműködött. A zenekar két stúdióalbumot adott ki: az önálló című debütáló lemezt 2010-ben, valamint a Lose Your Way című albumot 2015-ben.

A zenész a légyhorgászat iránt is érdeklődött, és illusztrátorként is karriert épített, többek között a Fly Culture magazin számára készített munkákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik