Élet-Stílus

Tizenhárom év után került elő az Air India elveszett repülőgépe

Tizenhárom évnyi kallódás után után került vissza az Air Indiához egy Boeing 737-200 típusú repülőgép – írja a Straits Times.

A 30 méter hosszú utasszállítót még 1982-ben vásárolta meg az Indian Airlines, a két légitársaság egybeolvadásával létrejött Air India tulajdonába pedig 2007-ben került. A gépet később teherszállítóvá alakították és bérbe adták az indiai postának. Miután 2012-ben végleg kivonták a forgalomból, a gép rejtélyes módon eltűnt az Air India nyilvántartásaiból.

Úgy tűnik, a 43 éves Boeing az elmúlt 13 évet a kolkatai reptér egy elhagyatott területén töltötte. Amikor a reptér vezetése novemberben megkereste az Air Indiát és kérték, hogy a légiztársaság szállíttassa el a régi repülőjét, az Air India először tagadta, hogy köze lenne a géphez, de később elismerte, hogy valóban ott felejthette a Boeinget Kalkotában.

Az Air Indiának nemcsak a roncs elszállításáról kell gondoskodnia, de közel 10 millió rúpiás (kb. 37 millió forintos) tárolási díjat is ki kell fizetnie.

Campbell Wilson az Air India vezérigazgatója egy belső feljegyzésben azt írta, a légitársaságnak nem volt tudomása a gép létezéséről, a reptér értesítése előtt. Wilson elismerte: nem ritka, hogy a tualjdonosaik úgy próbálnak megszabadulni az öreg gépeiktől, hogy valahol „ottfelejtik” őket, ám ebben az esetben nem ez történt, hiszen nem is tudtak a gép létezéséről.

Az elmúlt öt évben 14 elhagyatott repülőgépet szállíttattak el a kolkatai reptér félreeső, elhagyatott részéről, ahol még két roncs vár arra, hogy rátaláljanak jogos tulajdonosaikra.

A 13 év után előkerült Boeingot Bengaluruba szállították, ahol karbantartók kiképzéshez használják majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik