Rian Johnson Tőrbe ejtve-sorozatának részeit három dolog köti össze.
Az első és legnyilvánvalóbb Benoit Blanc, a kissé hiú és idegesítő, de tagadhatatlanul tehetséges magánnyomozó karaktere. Amikor 2019-ben, az első filmben bemutatkozott, Blanc igazi kuriózum volt: egy zseniális detektív, akit nem nyomasztanak saját sötét titkai – vagy legalábbis nem tudunk ilyesmiről –, nincsenek függőségei, mentális betegségei vagy állandó fizikai fájdalmai, cserébe igen jó ízléssel öltözködik, egészséges kapcsolatban él, sikeres és elismert, ráadásul kifejezetten érzékeny és empatikus alak.
A második összekötő elem a csavaros történet: Johnson filmjeiben lelkesen felsorakoztat egy csomó krimi-klisét, meg A-listás hollywoodi sztárok egész csokrát, aztán rendre felborítja a játéktáblát, és teljesen váratlan irányokba csavarja a történetet.
A harmadik a politika. Ezek a detektívtörténetek ugyanis nem letűnt korokban – Sherlock Holmes viktoriánus Londonjában vagy Poirot és Ms. Marple múltszázadi Európájában – játszódnak, hanem a jelen Amerikájában. És nincsenek róla túl jó véleménnyel.
Az első két Tőrbe ejtve-film az utóbbi években igen divatos „eat the rich” vonalhoz csatlakozott, azaz dúsgazdag és igen ellenszenves embereket nevettettek ki. Az első részben egy sikeres krimiíró sznob családja került a középpontba, akik hirtelen halála előtt mind a papán és vagyonán élősködtek, a második részben meg egy beképzelt, milliárdos techmogul és az őt lehúzni igyekvő „barátok” keveredtek furcsa gyilkossági ügybe. Blanc mindkét alkalommal egy ártatlanul meggyanúsított, kiszolgáltatott karakter mellé állt: előbb az illegális bevándorlócsaládból származó szerény ápolónőt segítette erkölcsi (és anyagi) győzelemre, aztán a lelkiismeretessége miatt elárult feltalálónő testvérének bosszújában asszisztált.
