Belföld

Életmentéshez kérték a defibrillátort az utasok a Határ úti metrómegállónál, de nem kapták meg

Hiába kérte több arra járó is a Határ úti metrómegálló defibrillátorát, amikor rosszul lett egy férfi, nem kapták meg – írja a 444. Az esetről egy utas számolt be a Facebookon.

Ezek szerint december 3-án a lépcső aljában rosszul lett, és vagy tucatnyian a segítségére siettek, valaki elkezdte az újraélesztést is. Csak többszöri próbálkozásra sikerült a hívógomb megnyomásával elérni egy illetékest, majd a forgalmi irodából kijött egy nő, aki ugyan láthatta, hogy vészhelyzet van, de a beszámoló szerint nem adta oda a defibrillátort, arra hivatkozva, hogy „már jön a mentő”, „tudja valaki használni?!”, valamint azt is állította, hogy azt csak a metró területén lehet használni.

A rosszul lett férfit a mentők egy órával később szállították kórházba, a BKV Zrt. pedig a sajtó megkeresésére azt válaszolta, hogy belső vizsgálatot indítottak. Kijelentették:

Azt tudjuk biztosan, hogy az érintett munkatárs nem működött közre abban, hogy a helyszínen tartózkodók használhassák a defibrillátort,

de minden körülményt teljes körűen tisztázni akarnak. Hozzátették azt is, hogy mivel a készülék a cég tulajdona és azért a szolgálatban lévő munkatárs tartozik felelősséggel, a megfelelő eljárás a készülék átadása helyett az lett volna, ha

az ügyeletes maga viszi ki a defibrillátort a rosszulléttel küzdő személyhez, és közreműködik annak szakszerű használatában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik