Kultúra

A tévében: korai boksz, kései maják

Dráma a ringben, a zárdában, a tóparton, Irakban és a Maja Birodalomban.

Ilyen korai műsort még nem ajánlottunk: 3:00-kor kezdődik, és három órán át tart, de este 20:00-tól megint megnézhető a sport1-en a Manny Pacquiao – Juan Manuel Márquez WBO-címmeccs, ami a váltósúlyú bajnok személyéről fog dönteni – és tán még másról is. Pacquiao máris sokak szemében minden idők legjobb bokszolója, szédületesen gyors, erős, profi mérlege 53-3-2 (jobb, mint Alié), 2005 óta nem kapott ki, hét különböző súlycsoportban nyert hét világbajnoki címet. Ellenfelével ez a harmadik meccsük, egy döntetlen és egy Pacquiao-győzelem született eddig. Szóval ki tudja, tán a boksz ellenfelei is rápillanthatnak a meccsre, mert a világ eddigi egyik legjobbját (és így a boksz szépségét is) látni mindig felemelő – hisz ugyanúgy sokan szerették meg az addig mellőzött teniszt 2004-2008 között, amikor egy Rafael Nadal nevű játékos gyönyörű dolgokat kezdett el művelni a pályán.

Igazi vasárnap délutáni vígjáték az Apócák a pácban, amelyben nem a filmtörténet legeredetibb ötlete öltött celluloidot: két bankrabló fel akar hagyni a szakmával, ezért utolsó munkájuk zsákmányával bemenekülnek egy épületbe, hogy ott elrejtsék. De az egy apácazárda, így, mivel túl sokan keresik őket, ott kénytelenek elrejtőzni. A többi már a helyzetkomikum, Robbie Coltrane és Eric Idle  dolga, és ismerjük őket ennyira, hogy megnyugodva hátradőljünk – a nevetéstől. 16:30, m1.

Ettől a filmtől jegyezzük a magyar új hullám indulását, itt tűnnek fel először azok az arcok és tekintetek, amelyek aztán évekig visszaköszönnek majd, és a nézők lelkének közepébe fúrják maguk. Kérdés, mennyire őrizte meg szavatosságát a Sodrásban, Gaál István 1963-as filmje, melyben a fiatalok tragikus végű fürdőzése hoz fordulópontot az ő életükbe, s találkoznak a felelősség és egyéb felnőttes dolgok kérdésével. Kozák András, Csikós Sándor, Moór MArianna, Drahota Andrea és mások – 21:10, Duna2.

A világot egy nagy összeesküvés láncolatába állítani azok szokása, akik meg akarják indokolni tétlenségüket. Minek bármibe is kezdeni, ha minden mindennel és mindenkivel összefügg, s egy hatalmas gépezettel ugyan ki venné fel a harcot a biztos bukás fejében? A Sziriana a második iraki háború idején készült, George Clooney kövéren és szakállal játssza a kiégett CIA-ügynököt, amiért Oscart is kapott, az olajüzletben pedig mindenki sáros – önfelmentés, a háborgó lelkiismeret csillapításának szándéka Hollywoodtól 126 percben? Avagy egy izgalmas háborús politikai krimi. Amanda Peet, Matt Damon, Christopher Plummer, Willam Hurt a fedélzeten – 22:45, RTL Klub

Tán  hasonló megfontolások jártak Mel Gibson kissé beteges agyában, amikor 2006-ban megcsinálta az egy civilázció bukását megéneklő Apocalyptót. Igaz, ez a maja birodalom bukásáról szólt, nem az USA-ról, belső bomlás, blabla, de szerintem ne is törődjenek vele, a film egy izgalmas és érdekes történet, igazi kegyetlen világ, melyben Gibson kiélheti magát – mi meg néha lehunyjuk a szemünket, de amúgy lerágjuk a körmünket. 23:40, m1.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik