Megszökött egy veszélyeztetett tarvarjú (Geronticus eremita) a Fővárosi Állat- és Növénykertből – tudta meg a 24.hu. A Budapesten egyáltalán nem szokványos madarat az Alkotás utcában és a MOM Park környékén látták egy madármentéssel foglalkozó Facebook-csoportban közzétett bejegyzés szerint. Megkeresésünkre Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője megerősítette, hogy a madár az állatkertből szökött meg.
Frissítés: Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője lapunknak elmondta, összesen két madár lógott meg, de egyikület még az állatkert területén elfogták. Összesen 38 egészséges, röpképes tarvarjú él az intézményben „félig szabadon” egy olyan röpdében, ahova a látogatók is bemehetnek – innen történt a szökés. Az állatkert munkatársai forró nyomon követik a főváros különböző pontjain felbukkanó madarat, elfogása azonban bonyolult. Altató lövedék nem jöhet szóba, erre ugyanis a faj egyedei érzékenyek, ráadásul nagy távolságról ezek az eszközök nem alkalmazhatók. Csalétek és csapda alkalmazásával lehet befogni őket, ám ez sem egyszerű, hiszen a tarvarjú a természetben sziklaszirteket kedvelő faj, így a városban az ezekre leginkább emlékeztető ablakpárkányokon szeret időzni.
A szóvivő kiemelte: a tarvarjú teljesen veszélytelen az emberre, aggodalomra tehát semmi ok. Illetve aki látja valahol, segítse a szakemberek munkáját, és tegyen bejelentést a 06-30 / 877-9081-es telefonszámon.
Amint az MME weboldalán olvasható, a tarvarjú egykor Európa, Ázsia és Afrika számos területén elterjedt volt, ám mintegy 300 évvel ezelőtt szinte teljesen eltűnt kontinensünkről. Az 1990-es évek végére a vadászat, az élőhelyek pusztulása és egyes növényvédő szerek helytelen alkalmazása miatt vadon élő állománya mindössze 59 párra csökkent, ez a kis populáció Marokkó területén maradt fenn.
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján sokáig súlyosan veszélyeztetett fajként tartották számon, ám kitartó természetvédelmi erőfeszítésekkel sikerült 500 egyedre növelni állományát, így 2018 óta már az egy fokkal enyhébb, veszélyeztetett kategóriába sorolják.
A tarvarjú sziklás helyeken fészkel, de valamelyest alkalmazkodott a városi körülményekhez is, így eredeti költőhelyéhez hasonló falakon, például várromokban is megtelepedhet. Főként rovarokkal, lárvákkal és férgekkel táplálkozik, ám e téren is képes alkalmazkodni az emberi környezethez.
A fajt továbbra is veszélyezteti a növényvédő szerek használata, az orvvadászat, valamint az éghajlatváltozás.
