Kultúra

A tévében: a Paks megállítja a Földgolyót

Két romantikus vígjáték is jő (amerikai és magyar), egy drámai, mégis vicces opera, illetve egy drámai, mégis vicces futballmeccs. Meg az álló Föld.

A magyarfoci ma oda jutott, hogy a Paks képviseli a nemzet labdarúgását nemzetközi szinten. Csodás focival búcsúztatták a Tromsőt, és most a skót Hearts következik az Európa Liga harmadik selejtezőkörében. Ha Hearts, legyen Hearts, mondja a Paks, mi pedig tényleg szurkolunk Kis Károlyéknak, már amennyire ez lehetséges a magyarfoci által megteremtett feltételek és lelki hozzáállás mellett (innen tölthetők le paksi buzdító nóták). A meccs 19:55-től a Digi Sporton lesz látható, remélem, a visszavágó ügyében sikerül megegyezni az m1-gyel (hogy az egész ország lássa a dolgot), mint ahogy a Videoton-meccs esetében ez megtörtént, különben senki nem tudja elhitetni, hogy nem a székesfehérvári VIP-páholy intézkedett (emlékeznek, amikor Bodoky Tamás megírta, hogy a mai MLSZ-elnök és az akkor még leendő, de ma már eléggé miniszterelnök – meg mások – törzsvendégek a Vidi VIP-páholyában, de ezt az index a szerző feje felett átnyúlva kihúzta a cikkből, Bodoky vette a kalapját – kitérő vége).

Már egy ideje nem hallhatunk aljzatbeton színvonalú magyar “közönségfilmek”, azaz vázlatos és leolcsósított forgatókönyvekből haveri alapon, állami pénzekből összeberhelt, ki nem fizetett színészekkel eljátszatott ótvarságok premierjéről, ami jól van így, hát akkor ma emlékezzünk azokra az időkre, amikor még a magyar olykor közönségfilm összeszedte magát, és képes volt ennél az ominózus szintnél följebb is teljesíteni. 2007-es Sas Tamás S.O.S. szerelem!-je, amelyben még ott volt az új generációs romkom megszületésének reménye, de egyelőre nem talált rendes követőre (beleértve a második részt is). Ullman Mónika, Fenyő Iván és Csányi Sándor alkot ebben a filmben furcsa háromszöget, jóllehet Csányi épp egy olyan embert alakít, akinek az lenne a munkája, hogy Ullmann és Fenyő karakterét összehozza. 20:20, TV2.    

Mi történne ha…: Megszűnne forogni a Föld? Ez a hatásvadász felve(ze)tés egy tévéműsor címe, melyet 21:00-tól láthatunk a National Geographicon. Egy biztos, az örökké sötét oldalon megnőnének a villanyszámlák, a világoson pedig elvesztenék munkájukat az éjjeliőrök. De tényleg: az bizony baj lenne. Az esemény összes fizikai konzekvenciájával megismerkedhetünk a műsorból, állítólag akkor fog elkövetkezni ez a szörnyűség, amikor a magyar parlament elfogadja az első normális törvényt a pártfinanszírozásról. 

Hogy egy virtigli romantikus komédia is itt legyen előttünk sorvezetőnek, az Alex és Emma – regény az életünk gondoskodik. Az ilyen filmek készítése iparosmunka, tehát megköveteli az ipari körülményeket – kiszámítható környezet (értsd nem tűnnek el a pénzek), rengeteg munka (tökélyre fejlesztett forgatókönyv, gyártás, marketing), szakértelem (nem friss diplomás és/vagy Tarr Bélán nevelkedett rendezők próbálják meg eltalálni, min is szórakoznak ma a fiatalok-idősebbek). Az írónak (Luke Wilson) vissza kell fizetnie az adósságát, amely csak írással (azaz honoráriummal) lehetséges, ebben gyorsírónője (Kate Hudson) lesz segítségére, sőt még több mindenben is. A filmben látható lesz maga Sophie Marceau is. 21:00, Duna TV (ha valaki nem a megálló Földre kíváncsi.)

Pintér Béla és Társulata már jóideje különböző műfajokhoz és stílusokhoz rendeli a magyar valóságot, melyet olykor néprajzi, történelmi elemekkel is kever. A Parasztopera egy esküvőn kirobbanó botrányról szól operai köntösben, ám a látszat ellenére mindez nem erőltetetten modern, hanem szórakoztató és szívszorongató. Aki még nem látta őket élőben, most a tévé csodás képességei révén belekóstolhat az élménybe (mert a színház a tévében kicsit megöli a lényeget, az ottlétet) – az előadás a Pécsi Országos Színházi Találkozón négy díjat nyert idén. 22:35, Duna TV.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik