Élet-Stílus

„Délelőtt még a kórházban, este a színpadon” – így búcsúzott el utoljára közönségétől Kálloy Molnár Péter

Trenka Attila
Trenka Attila

55 éves korában meghalt Kálloy Molnár Péter.

A színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró rövid lefolyású betegségben hunyt el, rákbetegségére áprilisban derült fény, szerettei azonban bíztak a felépülésében.

Kálloy november 19-én állt utoljára színpadra a Flódni improvizációs színház egy darabjában. A színpadi búcsújáról felvétel is készült, melyet a színház úgy osztott meg: „Élete utolsó színpadi meghajlása november 14-én. És a végén a jogosan járó taps Kálloy Molnár Péternek a kollégáktól is. Mert elképesztő volt, ahogy összekapta magát és végigjátszotta az előadást. Délelőtt még a kórházban, este a színpadon”.

A színészről Kapitány Iván a minap azt nyilatkozta:

Furcsa, hogy az a sok pozitív visszaemlékezés és mindenféle méltatás, ami most jött, a halála után, azt jó lett volna, ha inkább az életében megkapja. Mert szerintem ő nem volt egy kellően megbecsült és elismert színész, de most már ezen sajnos nem tudunk változtatni. Ha ezeket a nekrológokat az emberek életében olvasnák föl, akkor talán mindannyian jobban éreznénk magunkat.

8 fotó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik