Kultúra

A tévében: átlényegülések

Megújul az RTL Klub, Daniel Day-Lewist ma Sólyomszemként láthatjuk, sok év utáni találkozás egy nagy szerelemmel Balzactól, LSD és társai.

19:05, RTL Klub, 1 perc, és nyersz!
Véget ért a VV5, a trash-tv, vagyis a hulladék-műsorszórás mostani győztesének nagy taps, és indulhat is az RTL Klub tavaszi műsorrendje. Melynek gerincét, velejét és esszenciáját a vetélkedők adják – kockázatos húzás, hisz a TV2-n A 40 milliós játszma elvérzett a csatában. A Legyen Ön is Milliomos! Friderikusz Sándorral indul újra (nyilván másféle kvízmesteri felfogásban, mint Vágó Istváné volt) – Fridi annak idején, 2002-ben pereskedett a csatornával a Meglepő és Mulatságos műsora kapcsán, az RTL Klub aztán megnyerte a pert, ám utóbbi erről most már hallgat, a honlapján csak ennyit ír Friderikusz pályájának 2002 utáni fordulatáról: “Ezután elszerződött egy másik kereskedelmi televíziós csatornához”. De minket nem is ez érdekel, hanem a másik játék, a Sebestyén Balázs által naponta jelentkező 1 perc, és nyersz!, amely nem műveltségi, hanem ügyességi-talpraesettségi kvíz lesz. A fődíj 10 millió forint, de ki lehet szállni menet közben is. Hát lássuk, cipeli-e a vállán a nézettséget ez a műsor!

19:20, film+, 2012 – Végzetes robbanás
Persze minek ez a nagy nekibuzdulás, 2012 úgyis a világvége éve, tudhatjuk már a maja naptár megszakadásából is, illetve ennek a sci-finek is ez az üzenete. Egy szupernóva-robbanást kéne túlélnünk, amihez nukláris pajzsra van szükségünk, s ezen dolgozik pár tudós, a Föld lakóinak nagy része pedig szeretne túlélni valahogy – nem értem teljesen a film logikáját (hogy lehet egy szupernóva ellen nukleáris pajzzsal (?) védekezni, de ez persze csak mese. Igazi B-film Anthony Fankenhauser rendezőtől. 

21:10, Viasat3, Az utolsó mohikán
Gyerekkorunk nagy regényéből készített filmet Michael Mann azzal a Daniel Day-Lewiszal a főszerepben, akinek színészi módszere a tökéletes átlényegülés, melyet hetekkel-hónapokkal a forgatás előtt kezd el. E film esetében a vadonban töltött, vadászó-halászó életmód mellett némi testépítés is történt, így egy egészen autentikus (bár sokak szemében túl sok) Sólyomszem kerekedett a dologból. A további szerepekben Madelaine Stowe, Jodhi May, Russel Means látható. Ha valakinek hiányérzete van a film kapcsán, megnyugodhat, a rendező szerint is sokkal jobb volt a háromórás változat – a Fox ragaszkodott hozzá, hogy egy órát lefaragjon belőle. (Az egyik éjszakai forgatási nap Mann dühösen kelt ki magából “Mi az a narancssárga fény ott? Kapcsolják ki!” Mire valaki “Az ott a Nap, Michael…”

21:35, Duna TV, Langeais hercegnő
Honoré de Balzac, akinek apja teljesen önkényesen adta magának a nemesi “de” előtagot, híres volt önpusztító és odaadó életmódjáról: általában délben kelt, írt – állva, olykor 16 órát, napi penzuma volt, mint minden tisztességes prózaírónak -, majd lenézett este egy kocsmába, megtudott minden új hírt, eliszogatott pár liter pálinkát, reggel haza, be az ágyba, és kezdte elölről. Csoda, hogy 51 évesen meghalt? De nem tétlenkedett, megírta az Emberi színjátékot, a korabeli francia társadalom panoptikumát. Tudott mindent, aki olvasott pár regényt tőle, tudhatja. A Jacques Rivette által feldolgozott regény (Lanzsé, ha valakinek gondjai lennének a kiejtéssel) az Emberi színjáték Jelenetek a párizsi életből ciklusában található. Egy katonatisztről szól, aki miután végigkutatta Európa és Amerika kolostorait egy nő után, élete szerelmét egy mallorcai intézményben találja meg. S a rendfőnöknő jelenlétében válthat is vele pár szót. A nőt Jeanne Balibar, a tisztet a melankolikus és már elhunyt Guillaume Depardieu alakítja. 

22:00, National Geographic, Drog-nyomozók II: Hallucinogén szerek
Az LSD elég ellentmondásos szer: fizikai függőséget nem okoz, a szó szoros értelmében vett hallucinációkat sem, ma ismét használják heroin- és alkoholfüggőség elleni szerként, Timothy Leary LSD-pápa szerint pedig a legkevésbé ártalmas kikapcsolódás. Ellenben más szerekkel együtt kiszámíthatatlan, mint ahogy hatása nagyon függ a használó lelkiállapotától. Rendkívül kis adag is hatásos, a nagyobb adag pedig erősebb vizuális-hangos érzületeket okoz – és az is előfordulhat, hogy az LSD-s élmény később szer nélkül (általában enyhébb intenzitással) megismétlődik (flashback). William Blake állítólag megénekelte, milyen is az LSD-s trip, jóllehet akkor még 150 évig nem létezett ez a szer – Albert Hofmann szintetizálta lizergsavból (gombamérgezés körében kutakodott) 1938-ban. Így született meg a lizergdamdietilamid, amit pár társával együtt kitárgyal ma este ez a műsor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik