Az „erdő szabad népének” képviselője, rettenthetetlen harcosa már nemcsak a faluszéli tyúkólak körül ólálkodik, hanem a városokban is megjelent. A rókák egyre bátrabbak, szemtelenebbek, és mind többen vannak, mivel remek búvóhelyekre, állandó víz- és kifogyhatatlan élelemforrásokra leltek az ember közvetlen közelében – a folyamatról itt írtunk részletesen. Egyesek rémülettel, mások tárt karokkal fogadják, etetik, simogatják, szelídítik a vágott szemű ravaszdit – hiszen annyira cuki, tényleg eljött Vuk. A „rókavédelem” jelentős tömegek mindennapi programjává vált, ezrek és ezrek olvadoznak, háborognak vagy osztják egymást állatvédelemre hivatkozva.
Épp ezért volt hiánypótló a Rókáról – objektíven címmel megtartott ismeretterjesztő konferencia a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az Országos Magyar Vadászkamara szervezésében, ahol az egyes területek szakértői osztották meg tudásukat, véleményüket és esetleges dilemmáikat a vörös rókáról, természetvédelemről, fertőzésekről és állatvédelemről.
Aki állatot bánt, ember ellen is fordulhat
A magyar állatvédelem olyan, mint a magyar foci. Nemcsak 10 millió futballszakértő, hanem 10 millió állatvédelmi szakember országa vagyunk, mindkét terület nagyon erős, akár lincshangulatig vezető érzelmeket képes kiváltani – kezdte előadását Dr. Vetter Sziliva, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának központvezető tudományos munkatársa, a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Az egyetem egy felméréséből kiderült, hogy a magyar internetezők körében a legátpolitizáltabb kérdések, mint az oktatás vagy az egészségügy után közvetlenül az állatvédelem következik, mint a társadalmat leginkább foglalkoztató témakör. A terület tudományos presztízse is nő, mára az állatvédelem multidiszciplináris tudományterületté vált, miközben az állam részéről felelőst is kapott Ovádi Péter állatvédelmi kormánybiztos személyében.
Akár gazdasági, akár természetvédelmi, ökológiai szempontból nézzük, az állatok jólléte hozzájárul az ember mentális és fizikai egészségéhez – ezt támogatja az egyre nagyobb nemzetközi teret nyerő Egy Egészség (One Health) koncepciója. Sőt, ma már kriminológiailag is egyre többet tudunk az úgynevezett halálos kapcsolódásról.
Ez azt jelenti, hogy, aki szándékosan bántalmaz állatot, az a statisztikák szerint egy ponton könnyebben fordul emberek ellen is
– fogalmazott Vetter Szilvia.
A szakember a fenntartható állatvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet, amely egy háromlábú székhez hasonlóan három pilléren nyugszik, és, ha bármelyik hiányzik, borul az egész.
- Az első természetesen az állatok védelme, jóllétük biztosítása.
- A második, hogy a jogalkotó által tett lépések találkozzanak a társadalom többségének értékrendjével, igazságérzetével.
- A harmadik pedig a gazdasági láb, mert akármennyire nem szeretünk ezzel szembesülni, az állatvédelem bizony pénzbe kerül.
Az állatvédelemhez elengedhetetlenek az érzelmek, viszont fejleszteni csak tudományos alapokon lehet, illetve fontos a végrehajtás, a büntetés, miközben az együttműködés, oktatás és edukáció épp ennyire lényeges.
Több kárt okoz az állatnak, mint hasznot
Itt lép előrébb beszámolónkban maga a vörös róka, méghozzá azon dilemma kapcsán, hol ér véget az állatvédelem, és hol kezdődik az állatkínzás: Dr. Fodor Kinga, az Állatorvostudományi Egyetem Laborállattudományi és Állatvédelmi Tanszékének vezetője a Róka fogta csuka, azaz állatjólléti patthelyzet a rókák mentése címet adta előadásának.
A kiindulópont az, hogy az ember erkölcsi kötelessége az állatok, az állatvilág védelme, amely nemcsak a háziasított fajták egyedeire, hanem a vadvilág tagjaira is kiterjed – elég csak arra gondolni, mennyi élőhelyet vettünk el vagy pusztítottunk el a tevékenységünk során. Ez azonban nem jelentheti, hogy engedjük őket bejönni a mi területeinkre, hiszen társadalomban élünk, szükség van egyensúlyra. Másrészt pedig, amikor egy vadállatot „megmentünk”, ezzel kiragadjuk a környezetéből, és magunk mellé kényszerítjük, holott e lények minden erejükkel próbálják elkerülni az ember közelségét.
Vajon mi okoz nagyobb stresszt az adott egyednek: ha valamilyen fájdalma van, vagy, ha bizonyos ideig az ember mellett kényszerül élni? Nyilvánvalóan az állat állapotától függ, ennek felmérésére azonban bármilyen jó szándékú laikus képtelen, szakmai, méghozzá több szakember együttes véleménye szükséges hozzá.
Közel 30 év tapasztalatai alapján rengeteg olyan állatvédelmi intézkedéssel találkoztam, amelyek magának az állatnak több kárt okoztak, mint hasznot
– emelte ki Fodor Kinga.
Állatmentésnek gondolt állatkínzásra és természetkárosításra rengeteg példát tudunk. Ilyen az „elárvult” őzgidák vagy a fészket önszántukból elhagyó madárfiókák „megmentése”, de ide sorolhatjuk a szopós állatok felestehéntejjel való etetését, túletetését, rossz, hiányos táplálást, vadállatok emberi közelségben történő elhelyezését, a visszavadítás nehézségeit – napestig sorolhatnánk. A segítő szándék és az elhivatottság kevés, ha nem párosul kellő szaktudással.
Majd én megmentem?
Az állatvédelem laikus megítélése számtalan probléma forrása, Vetter Szilvia szavait megerősítve Fodor Kinga is úgy látja: hazánkban mindenki azt hiszi, mindenhez is ért. Az állattartás bárki számára elérhető, két hét tapasztalatával gazdagodva pedig sokan érzik magukat a terület szakértőjének. Ilyenkor következik az antropomorfizáció, meg a „nálam jobb helye lesz”, a „majd én megvédem, meggyógyítom, megmentem”, a „látszik rajta, hogy jól érzi magát velem” stb. típusú kijelentések.
A vadállatmentés problematikája a fogalmak tisztázásával kezdődik. A vadállat – nagyon leegyszerűsítve – olyan állatot jelent, amely emberi gondoskodás nélkül önállóan képes élni és szaporodni. Mindez többszörösen sérül, ha valaki vadállatot tart otthon. Az állatmentés pedig egészségügyi ellátásra szoruló beteg állat sürgősségi állategészségügyi ellátását jelenti.
Az első alapvető gond, hogy bár törvény szabja meg, mi minősül állatorvosi beavatkozásnak, mi az, amit csak állatorvos végezhet, az átlagember ezt nem tudja. És azt sem, meddig elég az ő tudása: egy idei felmérés kimutatta, hogy a laikus állattartók több mint 27 százaléka saját kútfőből ad gyógyszert a kedvencének a maga „emberi” házi patikájából.
Miként várjuk el az emberektől, hogy tudatában legyenek egy róka otthoni tartásának, kvázi »megmentésének« egészségügyi, közbiztonsági veszélyeivel, ha azzal sincsenek tisztában, milyen tablettával fogják kinyírni a kutyájukat?
– fogalmazott az állatorvos szakember, majd költői kérdések formájában adott ízelítőt a problémahalmazból:
- Ki tudja megítélni, hogy mely eset igényel azonnali orvosi ellátást? Még egy gyakorlott állatorvosnak sem egyszerű ott helyben, az út szélén.
- Ki képes sérült vad szállítására?
- Egyáltalán, ki nyúl hozzá? A laikus biztos meg meri fogni, „mert fogalma sincs róla, hogyha az állat még olyan állapotban van, akkor két perc múlva lebontja a karját.”
- Hova lehet a sérült állatot beszállítani? Hazánkban nincs megoldva az állatorvosi ügyeleti rendszer.
- Ki fogja állni az orvosi beavatkozás költségeit?
És akkor még nem is beszéltünk az egyik legfontosabbról, a fertőzés veszélyéről. Fodor Kinga a legnagyobb problémának azt látja, hogy egyszerűen eltűnt az emberek veszélyérzete, jól látszik ez a járványokkal kapcsolatban. Még az idősebb generációk is viszonylagos biztonságban nőttek fel, ma már egyszerűen nem értjük, mennyire fontosak a védőoltások, az állatoktól való távolság megtartása, illetve a megfelelő kezelésük. Megfogják a sérült rókát, bezárják a garázsba, összevérez, összepiszkít mindent, elképesztő veszélyeket hordoz.
Edukáció, büntetés és a kanos kutya
Mi a megoldás? Az edukáció nyilván az elsők között merül fel, ám Fodor Kinga nem igazán hisz benne, mert bár évtizedek óta ez a recept, a gyakorlatban mégsem látszik pozitív hatása. Főleg, ha olyan véleményekkel találkozunk, mint a valós példában: minden vadász szégyellje magát, aki azért öl állatot, hogy megegye, mert a húst megvehetné a boltban is. Vagy, ha szaklapban olvassuk a tanácsot, miként segítsünk a nemi vágytól fűtött kan kutyánkon ivartalanítás helyett:
„…ne ódzkodjunk attól, hogy testileg segítsünk neki kielégülni. Akinek higiéniai aggályai vannak e téren, nyugodtan használjon gumi- vagy nejlonkesztyűt a művelethez. (…) A fizikai kielégítés módszerét alkalmazhatjuk akár naponta, mert az egyszeri alkalom körülbelül ennyi időre nyugtatja le a felajzott kutyát.”
Borzalom, hogy ilyen egyáltalán megjelenik, de ezen túl is komolyan felvet állatvédelmi aggályokat, mert egy kutya esetében ez nem olyan egyszerű művelet, valahogy nem tartozik a rutin beavatkozások közé. Totál sötétség
– kommentálta Fodor Kinga a kivetítőn megjelenő idézetet. Fentiekre tekintettel úgy fogalmazott, hogy bár szereti a kihívásokat, de az edukációnak is van határa, és van, ahonnan már értelmetlen. Aki tanulni akar, az megtalálja ennek módját, nagyon sok ember azonban elzárkózik a tudástól.
A szemléletformáláson túl marad a tiltás és a büntetés. Nyilván rendkívül népszerűtlen, ugyanakkor valakinek fel kellene vállalnia, hogy kiáll, és azt mondja: holnaptól mindenkit meg fogunk büntetni, aki gyűjtögeti a kutyákat, és nem tudja őket ellátni, vagy, aki egy rókát befog, hazavisz és otthon tart. Valahol pedig el kellene kezdeni, mondjuk azzal, hogy az állattartási szabálysértésekért jelenleg is kiszabható bírságokat valóban megállapítják és beszedik. Ezeket a pénzeket pedig visszaforgathatnák az állatvédelembe.
Másrészt, amíg nincs engedélyhez kötve az állattartás minden területe, addig az ezzel kapcsolatos büntetés értelmezhetetlen az emberek számára is – jelenleg a társadalom nagy részének fogalma sincs a kötelezettségeiről, és ezeket be sem tartatják velük.
Jóskapista, a svájci bicska
E ponttól válik beszámolónk főszereplőjévé a vörös róka, mint valós ökológiai szerepét tekintve a vadvilág meglehetősen alulértékelt figurája, amely mindenhol ott van, de sehol sem kelt feltűnést. Csányi Sándor professzor, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének vezetője a sablonos, átlagos, lenézett, lekezelt személyt jelentő kifejezéssel írta le előadásának címében a vörös rókát: A félreismert Jóskapista – a vörös róka helye, szerepe és kettős élete. De talán csak azért, hogy a végére kiderüljön: a hangsúly a félreismert kifejezésen van, mert ez az állat laikus szóhasználattal szinte tökéletes. A „jóskapista” a tudományos diskurzusban a „félreismertség” és az elmélyült kutatás elmaradásának metaforája.
Főhősünk nem kalapács az élőhelyén, mint az ölésre specializálódott farkas vagy hiúz, hanem a rengeteg funkcióval bíró svájci bicska: sokoldalúságának köszönhetően hihetetlenül leleményesen találja meg a lehetőségeket, és tágra tolja az alkalmazkodás határait. Ezt bizonyítja, hogy Észak-Amerikában, egész Eurázsiában, Afrika északi részén és még Ausztráliában is jelen van, összesen 83 országban a Yucatán-félsziget trópusi klímájától a szubarktikus Kanadáig.
Egy ennyire széles alkalmazkodóképességgel rendelkező faj nyilvánvalóan képes városi környezetben is megtalálni a maga helyét. Meg is tette az elmúlt 40-50 évben
– fogalmazott Csányi professzor.
Félig macska
Rendkívül ügyes ragadozó, elsősorban rágcsálókat fogyaszt, de növények, rovarok, gombák is szép számmal találhatók az étlapján, és a dögöt sem veti meg. Magyarán nem válogatós, ennek köszönhetően pedig a városban igen kis területen képes megtalálni az elégséges forrásokat. Ha vadászik, lopakodva cserkészi be a zsákmányt, és meglepetésszerű támadást indít. Meglepően pontosan képes hang alapján bemérni a prédát, bizonyára sokan láttak már felvételen a hó alatt neszező egérre, pocokra vetődő vörös rókát: orral előre, csak a farka és a hátsó lábai maradnak a hó fölött.
Területének határait ürülékével jelöli ki, és megvédi a fajtársaitól. Alapvetően magányosan él, de a hím és a nőstény monogám párkapcsolatot tart fenn, előbbi sokszor segíti a kölykök felnevelését. Félnivalója nemigen adódik, a vörös rókák populációját – vadászat hiányában – nem külső tényezők, hanem a fajon belüli versengés tartja kordában. A vörös róka kifejezetten különleges macskaszerű vonásai miatt, úgy is mondhatnánk, a faj a kutyafélék legmacskább képviselője:
- hosszú, érzékeny bajusz;
- félig visszahúzható karmok;
- kiváló éjszakai látást biztosító, függőlegesen hasított pupilla (a kutyáké kerek);
- lopakodás, majd hirtelen támadás, akárcsak a macskák, szemben a kutyák kitartó üldözésen alapuló vadászmódszerével.
A természetben a vörös róka fontos „munkát” végez a tetemek eltakarításával, növényi magok terjesztésével, illetve a rágcsálók egyedszámának korlátozásával: a felnőtt állat napi táplálékigényét kilenc pocok vagy egy patkány fedezi. Az érem másik oldalaként viszont védett madarak fészkeinek prédálását, emberi környezetben pedig kukaborogatást, baromfiólak dézsmálását és kisebb vagy idősebb macskák zsákmányolását szokás a fejére olvasni.
Tény, hogy képes felnőtt patkányokat elejteni, ám nincs arra adat, milyen mértékben kamatoztatja e tehetségét a városban. Nagyon fontos viszont, hogy betegségeket terjeszthet – erről a későbbiekben lesz szó.
Jóskapistától Vukig és Robin Hoodig
A vörös róka és ember kapcsolata rendkívül hosszú múltra tekint vissza, a faj számos kultúrába szervesen beépült. Gonosz, ravasz, csábító, biológiailag és szimbolikusan is kettősség vagy kétértelműség jellemzi, az európai és az ázsiai kultúrkörben is az egyik legellentmondásosabb figura. Csányi Sándor szerint
a róka mindig is a határvidékeknek a lakója volt, akár rendszertanilag, akár ökológiailag vagy az emberhez való viszony szempontjából vizsgáljuk. Ennek következménye a hozzá köthető számos kulturális címke.
A múltban inkább negatív érzetek társultak mellé mind Európában, mind Ázsiában, mint gonosz, számító, csábító, míg a popkultúra hatására mára Jóskapistából ikonikus figura vált. Talán A kis herceggel kezdődő folyamat eredményeként megszületett az urbanizált, humanizált, emberarcú róka – nézzünk csak körbe a rajz- és animációs filmek főhősei között Vuktól Robin Hoodig.
Vadászat a védelem érdekében
A délelőtti program zárásaként Lóránt Miklós, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Dunamenti Tájegység tájegységvezetője az állami természetvédelem szemszögéből mutatta be a róka jelentőségét, ismertetve a természetvédelmi célú vadgazdálkodás gyakorlatát.
A természetvédelem természetes rendszerek és területek, értékek védelmét célozza, leginkább önfenntartó módon. A vörös róka „professzionális állat”, vagyis szinte tökéletes ragadozó, sőt, Magyarországon sok helyen csúcsragadozóként van jelen, és mint ilyen, nagy hatással van a környezetére. Európában és hazánkban is stabil állománnyal rendelkezik, nem igényel védelmet.
Általában a legkisebb energiabefektetéssel elérhető erőforrásokat használja ki, tápláléklistáján eddig több mint 300 fajt azonosítottak, és itt jön a képbe a természetvédelem.
Ismerünk párokat, amelyek rájöttek, hogyan lehet a rákosi viperákat a telelőgödreikből kiásni és elfogyasztani, vagy olyanokat, amelyek mocsári teknősök tojásrakó helyeire járnak rá rendszeresen
– sorolta Lóránt Miklós.
Így pedig már érzékelhető hatást gyakorol védett fajokra, a többi között a világ legnagyobb, röpképes madara, a túzok állományára is – a tojásokat dézsmálja és a csibéket fogja meg. Egy egészségesen működő rendszerben persze nem lenne ezzel semmi probléma, ám az antropogén hatásokkal összeadódva a rókák ténykedése már igenis tényező, amivel a természetvédelemnek foglalkoznia kell. Megoldásként pedig a nemzeti park vadgazdálkodási tevékenységet is folytat a természetvédelmi érdekek érvényesítésére.
Magyarán: ha kell, elejtenek bizonyos számú rókát és egyéb ragadozót annak érdekében, hogy a védett, fokozottan védett zsákmányállatok fennmaradását biztosítsák. Mivel azonban mindez védett területen történik, előzetes felmérések, állandóan frissülő adatbázisok és szigorú szabályok szerint történik, mondhatni a rókák „érdekeit” is figyelembe véve.
A konferencia délutáni szekciója egy az egyben a vörös rókákhoz köthető fertőzésekről szólt, különös tekintettel egy májat támadó, emberre is halálos parazitára. Erről szól majd cikkünk folytatása.
