Sport

Segíti vagy tönkreteszi a labdarúgást az öt csere?

Carl Recine - FIFA/FIFA via Getty Images
Carl Recine - FIFA/FIFA via Getty Images
Miközben a topligák élcsapatai már hatot szeretnének cserélni, sokan amellett érvelnek, hogy a jelenleg érvényben lévő plusz két változtatás is az elitklubok malmára hajtja a vizet. Mindössze öt év telt el azóta, hogy háromról ötre nőtt a padról behozható futballisták száma, az adatok pedig azt mutatják, hogy ennek komoly hatása lett a játékra. Az elemzők ugyan hajlamosak kritizálni a döntést, ám a tanulmányok és az edzői vélemények is azt mutatják, hogy összességében pozitív a megítélése a szabálymódosításnak.

Ki járt jól azzal, hogy ötöt lehet cserélni? Ezt a kérdést sokan és sok helyen feltették már, miután 2020-ban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) megemelte a meccsen belüli változtatások lehetőségét. Erre eredetileg a koronavírus-járvány miatt került sor, mivel szüneteltek a bajnokságok – egyes országokban be sem fejezték a 2019–2020-as szezont –, a korlátozások miatt nem tudták magukat formában tartani a sportolók, és, mivel megnőtt a sérülések kockázata, a szabályokról döntő szervezet (IFAB) további két csere bevezetésével próbálta megóvni a játékosokat.

Ekkor még mindenki úgy hitte, átmeneti lesz a változás, még azután is, hogy egy évvel később is megmaradt az ötcserés szabály. A FIFA az akkori közleményében arra hivatkozott, hogy a járvány idején jelentősen lerövidült nyári pihenő után még mindig komoly kockázatot jelentett a folytatás.

Ezek után viszont 2022-ben az IFAB, a tanácsadók és a futballcsapatok támogatása mellett véglegesítették a változtatást, ráadásul megnövelték a mérkőzésekre nevezhető, a kispadra leültethető játékosok számát is.

Évek elteltével pedig jogosan tehető fel a kérdés: ki járt jól mindezzel? A nagyobb csapatok, ahol hosszabb a kispad? A kiscsapatok, ahol friss emberekkel lehet elrontani a jobb együttesek játékát? Az edzők, mert többször tudnak belenyúlni a meccsbe? A játékosok, mert csökkent a sérülések veszélye?

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik