Szolgálatba érkezünk, polgári szolgálatba, a Hajdú-Bihar megyei Polgáron van találkozónk a helyi biztonsági erők oszlopos tagjával, Ferenczi Istvánnal. Ő ugyanis a polgári seriff.
Fegyvere nincs, csak a tisztelet (Fotó: Balla István, fn.hu) KÉPGALÉRIA
A seriff magas, határozott kézfogású férfi, nem remeg a hangja. „12 évig voltam Polgáron körzeti megbízott, judóztam, kemény voltam, megvan a tisztelet” – mondja Ferenczi István, egyúttal arra is választ adva, miért nem kellett seriffként – tavaly januári hivatalba lépés óta – senkire sem kezet emelnie.
Egyszer azért majdnem „túlment a határon”, amikor egy részeg zetorost kellett kiemelni a forgalomból. „Elé vágtam a kocsival, de ő újra elindult. Inkább kivettem a traktorból, megütni nem kellett” – mosolyodik el az idén 69 éves rendfenntartó.
A településőrök vége
A seriff amúgy csak épp annyira verekedhet, mint a többi állampolgár, a joga is annyi. Nem igazoltathat, nem intézkedhet, nincs fegyvere. Csak respektje van – ez már abból kihallik, ahogy egy – volt beosztottja – jelentést tesz neki. Volt, ugyanis Varga településőri munkája tavaly december 31-én megszűnt, ahogy az egész településőri rendszer az országban.
Politikai döntés sejlik a háttérben, a közbiztonságnak mindenesetre nem használ, hogy kevesebben járőröznek az utcán. Varga településőr például hatvanezret keresett havonta, most – számításai szerint – 30 százalékkal jobban félnek a polgári idősek. Kérdezzük, hogy amióta nincs munkája, mivel foglalkozik. A válasz: „Lelkiismeret-furdalásom van.”
„Polgáron öt településőr volt, én is itt vagyok, sosem volt üres a város” – mondja a seriff, mikor magunkra maradunk. Pedig a helybéli bűnözők igénylik a felügyeletet, ugyanis a környéken népszerű szokás kifigyelni, ki rendez temetést vagy lakodalmat, amikor sok ház üresen marad – sokszor az utolsó szögig. Ilyenkor segítettek a településőrök. Nem gyászoltak, nem ünnepeltek, csak figyeltek és járőröztek, olykor 18-20 kilométert is, ha a biciklik és térdek állapota engedte.
Három ügy, tíz perc alatt
De vissza a seriffhez, mert dolog van, öt-hat ügy is sorakozik a naptárban, amit még ma el kell boronálni. Komótosan kászálódunk be a saját – de sötétkék – Opelbe, sietni egyelőre nincs minek. Az első három ügyhöz kevesebb mint tíz perc kellett, igaz, senki nem is volt otthon a célpontok közül.
Pedig egy helyütt egy idős asszonynál kellett volna felülvizsgálni a kerítését, mert a néni kutyái kijártak, és rettegésben tartották az utcabelieket. Pár házzal arrébb a szomszédok panaszkodnak egy családra, akik letarolták a telküket, embertelenül bántak a kutyával, és szemétdombot növesztettek az udvaron. A seriff ilyenkor rábeszél, ha kell, hatósággal fenyeget. Mást nem tehet, de Ferenczi István állítja, hogy ez elég.
Fémtolvajok, szabálytalan gyalogosok
Vannak persze combosabb ügyek, mint amikor jött a riasztás, hogy tolvaj jár az ABC-ben. A bejelentő a bejárati ajtót figyelte, a seriffé volt a hátsó fertály, neki jutott a tolvaj is, aki „meg lett fogva”, amíg kiértek a jelen rendőrei.
Míg tart a sztori az elfogásokról (egy év alatt 20 fémtolvaj!), tovább cirkálunk a településen. A seriff rövid dudaszóval és egyértelmű kézmozdulattal utasítja a járdára a hazafelé baktató iskolásokat, mondván, „a járdán kényelmesebb és biztonságosabb fiúk!”. Egyikük kelletlenül visszaszólna, de látja, hogy mi is ott ülünk a kocsiba, így inkább fellép a járdára. Mire visszanézünk a kocsiból, már ismét az úttesten vannak.
Ferenczi István szerint az ő előnye a helybéli rendőrökkel szemben az, hogy sokkal több informátora van, mint a hivatalos hatóságoknak. „Az emberek segíteni szeretnek, de tanúskodni már nem annyira. Nekem sokszor elmondják, ki és mit követett el, tudják, hogy én egy adatszolgáltatót sem adok ki” – mondja.
Az akció
Újabb polgári porta előtt lassítunk, egy kidőlt kerítésből induló birtokháborítást elboronálni. Kiszállunk, felvonulunk, az idős sértett hálálkodik, kár, hogy a hanyag szomszéd épp nincs otthon, így csak feljegyzés készül, intézkedés nem – hivatalosan amúgy sem lehetne. Aztán megszólal a szolgálati mobil, és a seriff összehúzza szemöldökét. „Fatolvajokat láttak a falu szélén” – kiáltja nekünk, miközben ugrunk a kocsiba és nekilendülünk.
A kocsiban mínusz két fokot mutat a külső hőmérő, így bizonytalanul arról érdeklődünk, hogy ez enyhítő körülménynek számít-e. Szinte nincs is idő a válaszra, mert épp szemben biciklizik a három feltételezett elkövető.
Talán a nagy hideg és az aprófa miatt a didergő fatolvajok megússzák egy fejmosással. Mi pedig megyünk vissza a Polgár központjában lévő seriffirodába, amely kétajtónyira van a helyi polgárőröktől – ezt a szervezetet is Ferenczi István alapította annak idején.
Székely ranger
A nyugdíjas körzeti megbízott egyébként volt bűnügyi nyomozó is Tiszaújvárosban, de – elmondása szerint – egyszer olyan ügybe fogott, amibe nem kellett volna. A nyolcvanas években az első rosszulléte után már nem fogadta vissza a testület, leszázalékolták.
Aztán 2009-ben jött az ötlet, hogy kellene valaki, aki változást hoz Polgáron „a javuló statisztikák ellenére romló biztonságérzet terén” és a képviselő-testület Ferenczi Istvánra szavazott. Ő pedig azóta folyamatosan veszi a kalapját – amint megcsörren a telefonja. A Texas Rangers feliratú fejfedő amúgy nem Amerikából érkezett, hanem Székelyföldről való, ebben tart rendet a magyar seriff.
