13:30, m1, Bahreini Nagydíj
Ez a futam kivételesen nemcsak a szuperlágy gumikról, a boxtaktikáról vagy az ideális ívekről fog szólni (és hogy Hamilton megint harmadik lesz-e), hanem arról is, végigmegy-e minden rendben. Avagy: biztos-e hogy ezt a versenyt meg kell tartani. A Force India csapata elleni bombamerénylet csak jelzi, hogy Bahreinben nem mennek jól a dolgok – az arab tavasz idején itt is tiltakozások voltak, meg is halt majd’ száz ember. A szunnitáké a hatalom, a siíták a többség – reméljük, ennek a politikai kérdésnek nem lesz több áldozata, a verseny résztvevői közül sem.
14:30, Digi Sport, Monte Carlo ATP, döntő
A világ körüli profi teniszvilág versenyeinek egyik legszebb helyszíne a Monte Carló-i, ahol 2005 óta elég unalmas a bajnok nevének kihirdetőjének dolga, mert csak Rafael Nadal nevét kellett ismételnie. Ami elég hihetetlen, bár nem meglepő, hisz a világ egyik legjobb salakos játékosaként igen fiatalon a világelitbe betörő Nadalnak kedvez ez a viszonylag lassú pálya, amelyen nem lehet annyira építeni a gyilkos szervákra, nem gyorsulnak továb a labdák, mint füvön, ugyanakkor a brutálisan pörgetetten jó magasra felpattannak. De tán az idei címvédés lesz a legnehezebb (feltéve, ha Simont sikerül az elődöntőben legyőzni, amit a cikk megírásakor még nem lehet tudni), mert valószínűleg az a Djokovics lesz az ellenfele (ha utóbbi persze előbb legyőzi Berdychet), aki ellen az utolsó hét meccset elvesztette, köztük tavaly két salakos ezres torna döntőjét, mégpedig meglepően könnyen. Tehát a kérdés – Nadal nyolcadszorra (bajnok), vagy Djokovics nyolcadszorra (győzi le Nadalt egymás után). Az esetleges Nadal-Djokovics döntő eredménye, a játék ugyanakkkor nyilván az egész salakos szezonra kihat majd, a spanyol erőt, önbizalmat meríthet, amiből nincs neki olyan sok, főleg a szerb ellen, aki pedig megnyugodhat, és felszívhatja magát a Roland Garros előtt, amit ha megnyer, eléri a karrier-Grand Slamet.
20:00, RTL Klub, Holnapután
Roland Emmerich időről időre legyalulja az emberiséget a Föld színéről (2012, A függetlenség napja), hogy végeredményként kihozza, azért Hollywood mindig élni fog. Amilyen korlátolt, olyan látványos ez a filmipari hozzáállás, a Holnaputánban klimatikus katasztrófa sújtja a világot, de főleg Amerikát – ennél nagyobb katasztrófa, hogy Dennis Quaid, az egyik legbutább sztár játssza az egyik főszerepet, a meteorológusét, akinek még a fia (Jake Gyllenhaal) sem hisz – lelke rajta. Van ott még egy nő is, mert egy nő kell, és persze a látvány, ami azért ebben a hűvöskés tavaszban jól jön, mert rögtön értékelni kezdjük a virágzó fákat (még ha össze is kell húzni a kabátunk cipzárját), ha látjuk, hogy csap le a kegyetlen tél az emberiségre.
22:00, National Geographic, Az erőszak génje
Ez a dokumentumfilm sokakat érinthet, tán Damu Rolandnak is meg kellett volna néznie – Henry Rollins rockzenész-színész életének visszatérő mozzanata az erőszak, ami arra ösztökélte, hogy utánanézzen, mennyiben genetikai eredetű, és mennyire tanult viselkedés az erőszakosé. Ennek érdekében bűnözők, harcművészek és (nyilván nem az agressziójukról híres) buddhista szerzetesek válaszolnak a kérdéseire, és persze a tudomány eszközei is működésbe lépnek, hogy kiderüljön az igazság. Vagy legalábbis valami érdekes dolog.
23:40, Viasat3, Határok nélkül
A kissé vízízű, EU-s propagandaszövegként hangzó magyar cím (“határokon túl” lenne az eredeti fordítása) után a műfaji megjelölés “romantikus kalandfilm”, ami elég furcsán hangzik, ha tudjuk, hogy a cselekmény nagyja egy afrikai menekülttáborban zajlik. Egy férfi beszédet tart egy jótékonysági gálán Londonban, szavai pedig annyira felzaklatnak egy asszonyt a hallgatóságból, hogy az szakít addigi életével, és elmegy segíteni abba a bizonyos táborba. És tényleg, Angelina Jolie (ő az asszony) utazó ENSZ-nagykövetként sokat tesz a világ elmaradottabb és szegényebb, sokat szenvedett vidékeiért. Persze ha a rá nagy hatást tett beszédet Clive Owen mondja el, már kezdjük érteni a műfaji besorolást. Nem épp idilli környezet, de nem csak ott nyílnak a szerelem bimbós virágai. A filmet egyébként a James Bond-specialista (Casino Royale, Aranyszem) és az elég gyenge Zöld lámpást is jegyző Martin Campbell rendezte.